A Világkupát követően lent maradtunk Szegeden, jó hangulatban és még nagyobb intenzitással folytattuk az edzéseket a Maty-éren. Az edzések remekül mennek, sokkal jobb formában érzem magam, mint a Világkupán, vagyis nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően. Úgy érzem, a válogatón nem lesz gondom 1000 egyesben, és végre, végre Lujzikámmal is össze tudtunk ülni 500 párosban! Ami azért is fontos számunkra, mert jó lenne az Európa-bajnokságon úgy végigmenni a pályán, hogy nem erőlködve, nem mindent kiadva magunkból teljesítjük a távot, vagyis tudunk tartalékolni az 1000 méterre is. Mivel sokan készülnek a kétszázakra, így véleményem szerint alaposan be fog gyorsulni az 500-as szám is. A válogatón egyébként 5000 egyesben is elindulok. Noha ez afféle edzésmunka lesz a részemről, ha úgy alakul, szívesen rajthoz állok az Európa-bajnokságon is, mert nagyon tetszik nekem ez a szám.

Ennyit a munkáról… És hogy mi a helyzet más fronton? Foci vb-lázban égnénk, bár egyelőre szerintem elég laposak a meccsek. A Dél-Afrika-Mexikó még elment, de a Franciaország-Uruguay meccs borzasztóan unalmas volt. Lujzival bementünk Szegedre sütizni, és a nagy kivetítőn nézni a mérkőzést, de később úgy döntöttünk, inkább a táborban nézzük meg a végét – hátha bealszunk…

A Nemzeti Vágtán bezzeg nem voltak bennem ilyen érzések. Több élsportoló társammal közösen részt vettünk egy kocsitoló versenyen. A Kocs községiek találták ki ezt a versenyszámot, amelyen Kovács Ágival, Kozmann Gyurival, Dzsudzsák Balázzsal, Bárdosi Sanyival és Katus Attilával vettünk részt. Fekete nadrágba, fehér ingbe, szőrcsuhába öltözve toltuk a borzasztó hőségben a kocsit, és bár eredetileg úgy terveztük, hogy a színészcsapattal közösen érkezünk majd be a célba, nem tudtuk levetkőzni versenyzői énünket. A rajtnál beindult bennünk az adrenalin, s úgy elkezdtük tolni a kocsit, hogy Katus Attila, aki a ló szerepét kapta, nem győzte kapdosni a lábát. Talán nem meglepő: megnyertük a versenyt. Bár ilyen csapattal nem volt nehéz!