Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Kucsera Gábor blogja
Kucsera Gábor blogja : Egyesben és párosban is a döntőben

Egyesben és párosban is a döntőben

  2010.10.13. 13:03

Az első nap reggelén az 1000 méteres K-1-es (nem, ez nem az a K-1  ) előfutamán vettem részt. Komoly, erős mezőny vonult fel, olimpiai és világbajnokokkal. A célba ötödikként értem, ez továbbjutást ért, nem is szerettem volna jobban kihajtani magam.


A középfutamban sokáig vezettem, de ezúttal sem akartam több energiát elpazarolni, így végül a második lettem. Holnap délután lesz a döntő, úgy érzem bármi megtörténhet, én az első hat hely bármelyikével elégedett lennék!

Délben egy jó ebéd, majd egy alvás segítségével szereztem erőt a folytatáshoz, amely az 500-as számokat hozta.

A K-2-ben az előfutamot megnyertük, a rend kedvéért megemlítem, hogy itt a Kammerer Zoli a társam a harcban. A középfutamban a második helyen értünk célba, amivel természetesen kvalifikáltuk magunkat a döntőbe, amit nagyon várunk… A tavalyi győzelmet szeretnénk megismételni!

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 

Vissza a természetbe, vissza a kütyümentes élményekhez.
A legtöbb szülő nagyon szereti, ha gyermeke értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermektáborait és Apafia programjait.
 
2023-ban megnyitotta kapuit a Challengeland Kalandpálya.
Akadályokban nem ismerünk határt. A Börzsöny erdejében a Dunakanyar közepén hív benneteket Magyarország egyik legnagyobb és legkalandosabb kalandparkja. 10 különböző pályával, közel 100 akadállyal várunk benneteket ügyességi és erőnléti feladatok kipróbálására különböző nehézségi szinteken, a kezdőtől a haladókig. Vállaljuk csapatépítés, céges rendezvény és szülinapi programok szervezését. 3-99 éves korig!
 
 
Segíts, hogy segíthessünk! Hajós István alapítónak, családjának, ismerőseinek és cégcsoportjának kiemelt feladata a társadalmi szerepvállalás. Az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjának keretein belül lehetőség nyílik 1 éven keresztül beteg gyermekeket gondozó vagy nevelő családok támogatására.