Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Kucsera Gábor blogja
Kucsera Gábor blogja : Négyes álmok és disznóvásárlás

Négyes álmok és disznóvásárlás

  2011.03.22. 18:23

Újabb hét, újabb helyszín - ezúttal Sevilla, ahová vasárnap érkeztünk meg a csapattal. Nem mondom, hogy kis lépésekben haladunk, hétfőn délelőtt 16 kilométer iramevezés volt a program, délután pedig már a négyeseket próbálgattuk. 


Én Dombi Rudival, Gyökös Lajossal és Boros Gerivel ültem egy hajóban, és egész jól eveztünk. Volt benne dinamika, erő, úgy érzem, mindannyian elégedetten szálltunk ki a kajakból az edzés után. Egyébként Sevilla most tökéletes arcát mutatja nekünk. Gyönyörű az idő, csak a szél fúj egy kicsit össze-vissza, és most nyoma sincs a szokásos sevillai nyüzsinek, vagyis élhető az edzőtábor. Jól megférünk a vízen és az étteremben is az angol, a spanyol és a lett válogatott tagjaival, valamint néhány evezős egységgel. A napi munkát Sári Nándi edzéstervei szerint végzem, és átbeszélve a lehetőségeket, a legnagyobb hangsúlyt most a négyesre fektetjük. Mivel eldőlt, hogy Kammerer Zolival nem párosozunk, így számomra marad a csapathajó, az egyesről most már végképp letettem. DE! De azért hajt a kíváncsiság, így megbeszéltük Szalai Békával, hogy kipróbáljuk milyen párost alkotnánk. Bár Béka az elmúlt időszakban beteg volt, hamarosan kerítünk rá lehetőséget, hogy egy hajóba üljünk. Várom már ezt a pillanatot, mert izgat, érdekel, hogy mennyire tudunk összedolgozni.

És hogy mit csináltam mostanság a szabadidőmben? Szerencsére jutott egy-két dologra idő. Törökországból hazatérve Évi meglepetéstortával várta Lujzikámat a repülőtéren. Ám mivel a gyertyát és a tűzijátékot ott nem lehetett meggyújtani, így a gyorsforgalmin félre állva köszöntöttük fel őt születésnapja alkalmából. Vicces volt, ahogy a terepjáró motorháztetőjén lapátoltuk be a tortát. Másnap Fradi-Videoton focimeccs. Szinte sírtam.

Majd három napra elmentünk Mátraszelére a barátokkal. Rengeteget túráztunk, jókat ettünk, igazi kikapcsolódás volt ez a pár nap.

Aztán következett a munka! Lujzikával van egy közös birtokunk a Börzsönyben, Szokolya és Verőce között, ahol idővel majd szeretnénk parasztgazdálkodásba kezdeni. Az elmúlt hétvégén Lujzi másik börzsönyi nyaralójánál elbontottuk a faházat, és átvittük ide, mert szépen lassan megkezdjük a farmunk építését. Az első lakók hamarosan megérkeznek, Lujzival ugyanis disznókat vásárolunk. De a részletekről majd később, mert már vár a délutáni edzés.

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 

Vissza a természetbe, vissza a kütyümentes élményekhez.
A legtöbb szülő nagyon szereti, ha gyermeke értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermektáborait és Apafia programjait.
 
2023-ban megnyitotta kapuit a Challengeland Kalandpálya.
Akadályokban nem ismerünk határt. A Börzsöny erdejében a Dunakanyar közepén hív benneteket Magyarország egyik legnagyobb és legkalandosabb kalandparkja. 10 különböző pályával, közel 100 akadállyal várunk benneteket ügyességi és erőnléti feladatok kipróbálására különböző nehézségi szinteken, a kezdőtől a haladókig. Vállaljuk csapatépítés, céges rendezvény és szülinapi programok szervezését. 3-99 éves korig!
 
 
Segíts, hogy segíthessünk! Hajós István alapítónak, családjának, ismerőseinek és cégcsoportjának kiemelt feladata a társadalmi szerepvállalás. Az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjának keretein belül lehetőség nyílik 1 éven keresztül beteg gyermekeket gondozó vagy nevelő családok támogatására.