Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Interjúk
Interjúk : Kucsera Gábor: Nem volt kérdés, hogy vállalom Peti mentorálását

Kucsera Gábor: Nem volt kérdés, hogy vállalom Peti mentorálását

  2019.10.13. 21:02

Magasság és mélység. A világbajnok kajakos, olimpikon mindkét végletet megjárta ahhoz, hogy most origoban legyen önmagával és a világgal. Visszatért az alapokhoz, amire valahol mindvégig tudatosan készült. Az értékalapú nevelésben hisz, legyen szó családjáról vagy éppen mentoráltjáról. Kucsera Gáborral beszélgettünk.


CSA: Miért tartottad fontosnak, hogy mentorként részt vegyél a Nyilas Misi Ösztöndíj Programban?
 
KG: Emlékszem, amikor kezdő kajakos voltam, akkor mindig a nagyokkal lógtam. Minden korszakomban voltak mellettem olyan idősebbek, akik felkaroltak, figyeltek rám. Nagy erőt adott nekem, amikor egy versenyen odajött hozzám a Horváth Gábor vagy a Kammerer Zoli és mondták, hogy mit hogyan csináljak, mire figyeljek oda. Aztán megnyertem az első EB-met és az nagyon jó érzés volt. Ez bennem megmaradt és innen jött ez, hogy másnak is nagy pluszt adhat, hogy tudok neki segíteni. Valahogy adta magát az egész, hogy egy kajakos kis srácot kellene mentorálni a programban. Tiszteletreméltó az a küzdeni tudás, ami a Petiben van, főleg azok után, hogy min ment keresztül. Úgy éreztem ezek után nem kérdés, hogy vállalom a felkérést.
 
CSA: Milyennek látod Petit?
 
KG: Eszméletlen elszánt. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, hogy „milyen, kitartó és elszánt?” Én meg azt mondtam neki, hogy figyelj, aki 12 évesen leküzdi a leukémiát, az elég elszánt. Nincs félelem benne, mert a legnagyobb mumussal már szembe nézett az életben és le is győzte. Eszméletlenül kitartó és elszánt. Próbáltam vele beszélgetni arról is, hogy mi van, ha nem sikerül, nem úgy sikerül, van-e valami alternatíva. Majd Peti visszakérdezett, hogy „Mi az, hogy nem sikerül?!” Hallani sem akart róla. Mondtam neki, hogy oké, akkor ezt berakjuk egy dobozba és elrejtjük jó mélyre. Tényleg nem létezik előtte lehetetlen és ez nagyon tetszik nekem. Tényleg azt látni, hogy ő ilyen fiatalon leküzdötte a leukémiát és ilyen bátran megy és csinálja és küzd az álmaiért. Ahogy remélem én, úgy ő is nagyon sokat tanít nekem. Már vagy 7-8 éve a Fradi táborral gyűjtést szervezünk és visszük be a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára az ajándékokat. Nekem ez mindig nagy erőt szokott adni. Amikor ott vagy rájössz, hogy igazából nincs semmi gondod az életben. Egyébként ezt javaslom mindenkinek, hogy adakozzon, merjen segíteni és menjen, ismerje meg ezeket a helyeket. Sokat segít önmagunk földön tartásában is egy-egy ilyen látogatás.
 
 
CSA: Mi mindenen múlik, hogy valakiből jó kajakos legyen?
 
KG: Az akarat, elszántság mellett nagyon fontos a szerencse. Hogy jókor legyél, jó helyen. A kajakban pont az a nehéz, hogy ha csak egy kicsit hibázol, akkor vége az egész évednek. Egy évben 3-4 verseny van és egy adott versenyre egy egész évet készülsz és ha aznap nem úgy kelsz fel, nem úgy húzod meg az első rajtnál az első húzás párt és már ki is kaptál és már el is ment egy éved.
 
CSA: Akkor ilyenkor jól jön a Peti híres kitartása. Nem áll fenn a veszélye annak, hogy az első ilyen helyzetnél esetleg feladja és félredobja a lapátot.
 
KG: Igen, ő abszolút nem fogja feladni. Bár azt gondolom, aki az első ilyennél feladja az nem is igazi sportoló. Abból nem lesz élsportoló. Ahhoz, hogy kitűnj a többiek közül elég sok pofonból fel kell állni, leporolni magad és menni tovább. De úgy látom, hogy Petiben tényleg megvan a kitartás, az alázat, a profizmus.
 
CSA: Peti vajdasági magyar. Mennyire van rálátásod az ottani körülményekre, mire számíthat a karrierje szempontjából?
 
KG: Nem igazán látok rá. Azt tudom, hogy van egy jó edzője. Bár Peti elmondása szerint soha nem kajakozott. Ez egy kicsit fura nekem. Mert a kajak-kenu egy olyan sportág, amit érezni kell. Nem erő sportág, hanem technikai. Minden azon múlik hogyan evezel, hogy rakod a kezed, hogy forogsz derékból, törzsből. Amikor itt volt a Peti, akkor leginkább technikáztunk. Nálunk ilyen nüansznyi dolgokon múlnak a dolgok. Most tervbe van véve, hogy ősszel kimegyek majd hozzá a családdal és megnézek pár edzést, de amúgy nem látok bele, hogy kint mi megy.
 
CSA: Hogyan kezdődött a sportpályafutásod mikor dőlt el, hogy kajakos leszel?
 
KG: Igazából én sport általános iskolába jártam. Eléggé örökmozgó voltam. A szüleim már 3-4 évesen levittek úszni a Margit-szigetre. Kosaraztam, fociztam, vízilabdáztam, tornáztam, mindent csináltam. Az egyik szomszédunkkal jóban voltunk és ő vitt le először edzésre a Margit szigetre, az Építőkre és valahogy megfogott az egész közeg, a levegő, a Duna és valahogy az egész. Mellette még kosaraztam és vízilabdáztam és akkor dönteni kellett, hogy melyik az a sportágat választom. Tudatos voltam és megnéztem, hogy mi az a sportág, amiben eredményes lehetek. Láttam, hogy kosárból nemzetközi szinten esélyem sincs, viszont vízilabdából és kajak-kenuból jók vagyunk és valami miatt a kajak mellett döntöttem.
 
 
CSA: Volt esetleg példaképed gyerekként?
 
KG: Kimondott példaképem sohasem volt. Gyerekként volt egy rossz élményem, csalódtam és onnantól nem volt igazán példaképem. Inkább kedvenceim voltak, akiknek adtam a szavára. Amikor bekerültem a Sári Nándinak a csapatába. Ott olyan emberek voltak, mint a Kammerer Zoli, Storcz Botond, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor, Bártfai Krisztián. Mindannyiukra nagyon felnéztem, de talán, ha ki kiellene emelnem valakit, akkor a Hori lenne, a Horváth Gábor. Emlékszem, amikor megnyertem az első EB-met, akkor jött és felkarolt.
 
CSA: Az emberek többsége felnéz a sportolókra. A magyarok esetében különösen így van ez, ha vízi sportokról van szó. Valahol talán van is egy kimondatlan elvárás felétek, hogy jó példával járjatok elől.
 
KG: Nekem is sokan mondták mikor kiderült rólam, ami kiderült, hogy milyen példával járok elől a fiataloknak, a sportolóknak. Ezzel kapcsolatban eléggé kettős érzés van bennem. A felkészülési időszakban a kutya sem volt kíváncsi ránk, a sajtó és az emberek figyelme mindig egy-egy világverseny vagy az olimpia időszakára koncentrálódott. Megnyerted és utána mindig vége volt. Mindig azt éreztem, hogy kevés reflektorfényt kap a sportág, ahhoz képest, hogy milyen eredményeket értünk el. Nyilván nekem szerencsém volt, mert én indulhattam Szegeden, hazai pályán, szurkolók előtt. Hogy nekem megadatott mindez, még mindig libabőrös vagyok, amikor erre gondolok. Ott volt hatvanezer ember, a televízióban pedig több mint egymillió ember nézte a közvetítést. Szenzációs volt. Akkor igen érezhettük, hogy szeretnek és felnéznek és figyelnek ránk. De valahol mindig azt éreztem, hogy lehoztuk a kötelezőt és utána ennyi volt. De lehet, hogy ez a média miatt is volt, hogy évközben el voltunk felejtve.
 
CSA: Az imént szóbahoztad életed egyik legnehezebb időszakát. Ha komplexen nézzük azt a helyzetet, valahol példaértékű az, ahogyan beleálltál és újraépítetted magad. Hogy élted meg azt, hogy mindent elveszítettél?
 
KG: Bizonyos szempontból nagyon egyedül maradtam abban a helyzetben. Több csapattársam a mai napig nem hívott fel, hogy hogy vagy. Ami nem baj, nem is kell. Az évek alatt megtanultam, hogy ez egy egyéni sportág, ahol az önös érdekeket kell nézned. És adott esetben át kell lépned a másikon. Nekem ez a dolog nem ment soha, de rajtam léptek már így át. Lehet azt is példának venni, hogy én például elismertem, hogy hibáztam. Kiálltam és nem akartam eltusolni a történteket. Utána én felépítettem magam, felálltam a padlóról és újrakezdtem az életem. Megtaláltam magamat a civil életben is. Szerencsére mindig is jellemző volt rám, hogy tudatosan készültem a sport utáni létre. Spóroltam, félretettem, befektettem. Nyilván nem így gondoltam, hogy befejeződik a karrierem, de arra, hogy mi lesz utána, arra tudatosan készültem.
 
CSA: Számodra mi jelentett kapaszkodót a mélypontban és segített új életet kezdeni?
 
KG: Abszolút, a családom. Mindig is azt mondtam, hogy nem akarok hétvégi apuka lenni. Egyszer összeszámoltam, hogy volt olyan évem, amikor összesen 3,5 hetet voltam otthon egy évben, a többi az edzőtábor volt. Nagyon sok példa volt előttem, nem akartam, hogy rámenjen mindez a kapcsolatomra. Amikor egyéves lett a Beni én maradtam vele otthon. Nagyon szoros kötődés alakult ki közöttünk, amit nem cserélnék el semmiért.
 
 
CSA: Sportoló család vagytok. Mennyire jelenik meg ez nálatok a gyereknevelésben fizikális és mentális síkon?
 
KG: Mi nem szeretnénk erőltetni a sportot. Nagyon sok példa van körülöttünk az ellenkezőjére. Mi nem szeretnénk belekényszeríteni a gyerekeinket semmibe. Tudom milyen az élsport, mivel jár, mennyi lemondással. Nem biztos, hogy én azt szeretném, hogy az én gyermekem ezen átmenjen, de nem vesszük el a lehetőséget sem tőle. Én nem keresem benne azt, ami esetleg nekem nem jött össze vagy kisiklott a végén. Én az értékalapú nevelésben hiszek, amit én is kaptam a szüleimtől. Beni egyébként a múltkor azt mondta, hogy ő inkább tanulna, ő szeretne inkább okos lenni. Amire viszont nagyon odafigyelünk, hogy ami érdekli, azt elhivatottan tegye. Egyébként most cselgáncsra kezdett el járni, úszik, de nem erőltetünk semmit.
 
CSA: Milyen jótanáccsal szolgálnál azoknak, akik az élsportban gondolkodnak, mik azok a megszívlelendő tapasztalások, amiket átadnál?
 
KG: Aki a kajak-kenut választja, az kösse fel a gatyáját. Egy nagyon kemény sportág. Toppon kell lenni sok mindenben. Itt nincs lazsálás, ez egy egyéni sportág nincs olyan, hogy féltávnál jelzed, hogy valaki vegy át. Azt tanácsolom, hogy alázat és kitartás és a legfontosabb, hogy higgyenek magukban és szeressék, amit csinálnak. Az a legfontosabb, hogy mások nehogy eltántorítsák, vagy befolyásolják. Nyilván meg kell hallgatni másokat is, de merjenek magukban hinni és felvállalni a dolgokat. Én ezt a Petinél abszolút látom, hogy megvan benne az elszántság, az akaraterő, a kitartás és a tudatosság, ami ehhez a sportághoz szükséges.
 
OPAUSZKI PÉTER - A FIÚ, AKI NEM ISMER LEHETETLENT
 
 „A kudarc nem ellenség, a kudarc barát, mert neki köszönhetem a fejlődést és a változást.” 
 
Mindezek akár egy motivációs tréner szavai is lehetnének, de ezek a gondolatok egy vajdasági tinédzsertől származnak. Opauszki Péternek hamar fel kellett nőnie, hogy szembe tudjon nézni a világ egyik legrettegettebb kórjával. A fiatal fiú nemcsak, hogy szembe nézett vele, de le is győzte azt. Hite és a sport iránti kiolthatatlan vágya hozta el számára a gyógyulást. Most pedig „nyilasmisisként” nap mint nap azért dolgozik, hogy olimpiai bajnok kajakos legyen.  Ebben igazi mentorra talált Kucsera Gábor világbajnok, olimpikon személyében.
 
CSA: Nem egy klasszikus sportpályafutás a tiéd. Hosszú utat jártál már most be azért, hogy lapátot ragadhass. Mi adott számodra erőt a legnehezebb pillanatokban?
 
OP: A kajak, mint versenysport számomra az életet jelenti. Ezt akár szó szerint is érthetjük, mert túlzás nélkül mondhatom, hogy az életemet köszönhetem neki. Néhány évvel ezelőtt leukémiás voltam, és kemoterápiás kezelést kaptam, elhullott a hajam, lefogytam és igen rossz állapotban voltam. Miközben küzdöttem a halálos kórral, a legnagyobb motivációt az adta, hogy ha meggyógyulok, újra evezhetek, (és horgászhatok).  Ez a gondolat, mindig új lendületet adott a gyógyuláshoz és kitartást az igazán nehéz és kilátástalan pillanatokban. Annyira képes volt motiválni a kajak és a versenyzés gondolata, hogy mozgásképtelenül, az intenzív osztályon döntöttem el véglegesen, hogy az olimpiáig megyek és én leszek a legjobb. Elég valószínűtlenül hangozhatott mások számára ez az elhatározás, mert a céltól ennél távolabb még soha nem voltam, mégis én ott és akkor úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni. Gyógyulásom az elhatározást követően egyre jobban haladt.
 
 
CSA: Az élsport valahol örök küzdelem magaddal, a határaiddal, az elemekkel és persze a versenytársakkal. Hogy éled meg, amikor nem úgy jönnek össze a dolog, ahogy azt szeretted volna?
 
OP: Négy év telt el a gyógyulásom óta, a cél nem változott, azonban a kemoterápiás kezelés mellékhatásai és a kórházban töltött 8 hónap következményeként nekem sokkal többet kellett dolgoznom azért, hogy először utolérjem a korcsoportomat, majd visszaverekedjem magam az élmezőnybe. Ez egy pillanatra sem tántorított el attól, hogy haladjak a célom felé. Vannak pillanatok amikor nem sikerül elérnem a kitűzött célokat, amikor elrontok valamit, amikor a körülmények is ellenem esküdnek, amikor úgy érzem, nem fejlődök eléggé, nem abba az irányba haladnak a dolgok, amerre szeretném, Ilyenkor időre van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat, hogy feldolgozzam a történteket. A kudarc mindig egy pillanatnyi állapot, amely változásra sarkall. A kudarc nem ellenség, a kudarc barát, mert neki köszönhetem a fejlődést és a változást.
 
CSA: Mesélj nekünk egy kicsit a mindennapokról. Hogy alakul most a felkészülésed, a versenyek?
 
OP: Tavaly nem sikerült elérnem a kitűzött célokat. Nem a kitartó munka és az elszántság hiányzott, mindössze a cél volt elérhetetlen, hiszen a testemnek időre volt szüksége a teljes felépüléshez. Nagyon nehezen viseltem és fogadtam el a helyzetet. Idő kellett, hogy feldolgozzam, hogy csak egyetlen helyezéssel maradtam le a válogatottságtól. Idén sikerült! Bekerültem a korcsoportos válogatott keretbe és szeptemberben életem első nemzetközi versenyére utazhattam, az Olimpiai Reménységek Versenyére Pozsonyba. Már reálisabb és elérhetőbb rövidtávú célokat tüzök magam elé. Elfogadom, hogy vannak határaim, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy túllépjem őket. Tudom, hogy egy napon ott leszek a legjobbak között és olimpikon leszek, de már azt is tudom, hogy az oda vezető út bármennyire rögös és nehéz is, ugyan olyan szép és élvezetes, mint maga a cél.
 
 
CSA: A Nyilas Misi Ösztöndíj Program mit jelent számodra?
 
OP: Az élsport rengeteg lemondással jár, sok munkát és kitartást kíván, sokkal több az átmeneti kudarc, mint a siker, valami azonban mégis ezen az úton tart és nem tudok elképzelni mást, mint ezt az életformát. A példaképeim is mind sportolók, leginkább kajakosok. Kucsera Gábor és Kammerer Zoltán páros összes futamát kívülről tudom, hiszen ezerszer néztem már vissza. Legendás páros, eszméletlen jó fejek. 
 
Amikor megtudtam, hogy a Nyilas Misi ösztöndíjprogram keretén belül Kucsera Gábor lett a mentorom, egyszerűen nem hittem el, hogy ez így összejött. Az első adandó alkalommal pakoltam a bőröndömet és utaztam Pestre, hogy találkozzak vele. Egy hetet tölthettem vele és olyan élményeket szerezhettem, amelyek jelentősen befolyásolták a további kajakos életemet.
 
Egy végtelenül önzetlen és segítőkész mentort kaptam, aki nagyon jó fej és mindenben támogat. Szájtátva hallgattam a történeteit, figyeltem minden szavát amikor tanított. Karizmatikus személyiség, aki mindent tud a kajakról és a sportról, a sikerről és a kudarcról is. Bármikor fordulhatok hozzá. Szeretek beszélgetni vele, mert mondhatnám nagyon jól lát a pályán.
 
A Nyilas Misi ösztöndíjnak köszönhetem, hogy gond nélkül részt vehetek az edzőtáborokban, melyek nagyon fontos részei a felkészülésnek. Az Ösztöndíjprogramnak köszönhetem, hogy egy olimpikon lát el tanácsokkal verseny előtt és bármikor fordulhatok hozzá segítségért.
 
CSA: Szeptember 11-én elindult a jelentkezési időszak a Nyilas Misi Ösztöndíj Program idei évadára. Mit üzensz az újoncoknak?
 
OP: A jövő nyilasmisiseinek azt üzenem, soha ne adják fel az álmaikat, dolgozzanak értük keményen és alázattal, higgyenek magukban és ha már bekerültek a programba, akkor a legjobb helyen vannak, mert a körülmények is sokkal jobbak lesznek. Legyenek büszkék rá, hogy nyilasmisisek! Köszönöm a támogatást!

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 2005-2009 között minden évben az Év Férfi kajakosa. 2011-ben négyesben olimpiai kvótát szerez a Magyar Válogatottnak.



A londoni olimpiára azonban mégsem sikerül kijutnia, ennek ellenére nagyon igyekezett, hogy sikerüljön visszakerülnie a válogatottba. 2014-ben Európa-bajnokságon képviseli hazánkat, ahol egy hajszálnyira maradt le a dobogóról (K4). 2015-ben kivívja a VB indulás jogát (K1 1000m), ám egy dopping-vétség miatt törlik a válogatottságát. A két éves eltiltás miatt Kucsera Gábor pályafutásának ezzel vége.

Felesége Kucsera-Tápai Szabina, három gyermekük van: Bence (2013), Milla (2018) és Bella (2021)

Társadalmi szerepvállalás:
Gábor évek óta vállalja, hogy segíti a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítványt, mert meggyőződése, hogy az adományokat itt tényleg arra a célra fordítják, amire ígérik, vagyis a német juhászkutyák mentésére.

Magyarországon közel 10.000 vak emberre jelenleg csupán 120 segítő kutya jut. A magas képzési költségek miatt, évente maximum 20 kutya kiképzésére van lehetőség. A Dorko márka csapata a Loyalty is Royalty kampány megálmodásával már több millió forintot gyűjtött látássérült kísérő kutya kiképzésére. 

Gábor és Szabina már 5. éve támogatja a kampányt, remélve, hogy minél több emberhez eljut a hír és még több pénzt sikerül összegyűjteni a látássérült emberek javára!