Amint hazaért Pekingből, bevetettük magunkat, de nem volt könnyű összehozni a találkát. Gondoltuk, biztos azért, mert most mindenki lerohanja. Aztán jött tőle az sms: „Szia, nyaralni vagyok, ha hazaérek, hívlak!” És valóban. Kora délelőtt találkozunk egy kávézóban. Kicsit fáradtnak tűnik, de válaszol minden kérdésemre, amint megkapta a dupla cappuccinoját.

Merre voltál pihenni?

Sokat voltam a Balatonnál. Bár már nem szeretek annyira utazni se belföldön, se külföldön, hiszen folyton megyünk jobbra-balra. Elvagyok itthon, de a Villányi Borfesztivál azért tervbe van véve.

Ha versenyezni mész, azért van egy kis időd városnézésre?

Általában nem sok. Ilyenkor keményen edzünk, és ha van végre egy szabadnapunk, akkor nem biztos, hogy városnézéssel töltjük az időt. De ahova többször visszamentünk, ott azért már körülnéztem.

Most nincsenek edzések?

Nincsenek, novemberben kezdünk. Mivel nálunk minden évben van Európa Bajnokság, Világbajnokság és Világ Kupa, ezért mindig ezekre készülök.

Milyen volt az első olimpiád?

Mielőtt indultunk, sokan megkérdezték, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. Igazából semmi extrát. Tény, hogy egy életen át erre készültem, de valahogy az egészet úgy fogtam fel – főleg, mikor már ott voltunk –, hogy ez egy verseny. Nem éreztem azt, hogy „hű, de jó, ez az első olimpiám!”

És hogy tetszett Peking, a környezet, a légkör az olimpiai faluban?

Nekem Peking nem igazán jött be. A kajakosok pedig sosem az olimpiai faluban laknak ilyenkor, mert a kajak-kenu pálya messze van, és a közelben vannak a szállodák. Másfél kilométerre volt a pálya, és mi csak a pálya és a szálloda között ingáztunk.

Azért meg tudtátok nézni más sportág versenyeit?

Első hétvégén, csütörtökön volt a megnyitó, azon természetesen részt vettünk. Szombaton bemehettünk megnézni Cseh Laci 200 vegyesét, meg voltunk vízilabdán is, de onnantól kezdve a szállodában maradtunk, amit viszont nem annyira élveztem.

Hogyan értékeled az Olimpián nyújtott teljesítményedet?

Csalódott vagyok, hiszen feltettem erre az életem. Huszonhat évesen életem legjobb formáját hozom, és mégsem sikerült, amit kitűztem álomnak, célnak. Ez azért is rossz érzés, mert amióta kijutottam a nemzetközi versenyekre, mindig szereztem valamilyen érmet. A tavalyi volt a legrosszabb évem, és akkor is két bronzzal jöttem haza. Erre jön az Olimpia… Jó formában vagy, és valami mégse klappol. Eljutsz az ötödik helyre abban a számban, amiben verhetetlen voltál.

Visszanézted azóta a versenyt?

Á, ezt nem.

Úgy érzed, hibáztál?

Igen. Tudom, mi volt a hibám. Lehet, hogy nem kellett volna elmenni ennyire az elején.

Itthon hogy fogadtak?

Aki nyer, az iránt van érdeklődés, aki nem, az iránt nincs. Ez magyar szokás. De jelen esetben nem bánom. Nekem se jó arról beszélni, hogy ez nem sikerült. Persze a szüleim is kicsit csalódottak voltak, de a barátok, haverok azért így is gratuláltak. Az emberek nem bántanak miatta. Maximum azt hallottam vissza, hogy miért kaptunk annyi pénzt, amennyit. Eddig nem vettem észre, hogy ennyire turkálnának a sportolók zsebében. Ezek fura dolgok, hogy máshol megbecsülik, hogy Olimpián voltál, itthon meg, ha nem kerülsz dobogóra, akkor még a pénzedet is lejjebb veszik.

Vannak, akik az utcán megszólítanak?

Nem jellemző. Egyszer volt egy jópofa eset: mentem a Vörösmarty térnél, és éppen szállt be a kocsijába egy úr. Gyorsan lehúzta az ablakot, és kiszólt, hogy „nem baj, Gábor, csak így tovább, ne add fel!” Ezek azért jól esnek.

Említetted, hogy az életedet tetted rá. Áldozat volt ez?

Nyolcéves korom óta kajakozom. Tipikus sportolóélet az enyém, sok lemondással, áldozatokkal. Nem panaszkodom, csak szeretném, hogy tudják: abban, hogy én most ötödik lettem, egy élet munkája van. Sok sportágat kipróbáltam, és szerettem volna, ha majd egyszer felkerülök a dobogó legtetejére. Az a siker, mikor beérsz a célba elsőként, aztán felállsz a dobogóra, és neked játsszák a himnuszt, elfelejtet minden rosszat, szenvedést.

Ki tudsz kapcsolni, amikor éppen nem sportolsz?

A kikapcsolódás nekem a buli. Imádok kocsmázni járni, nagyon szeretek szórakozni. A barátomnak van egy kocsmája, és ott szoktunk összejönni. Érdekes figurák járnak le, hallasz jó dolgokat az életről. Megviselt emberek mesélik az életüket, szóval időnként csak nézek, mint Rozi a moziban. Tök jó, mert ott nem nézik, ki vagy. Maximum annyit mondanak, hogy na, itt ez a sportoló gyerek, és velünk bulizik.

Kikkel szoktál ilyenkor eljárkálni?

Barátokkal. Ők nem gyerekkori barátok, mert igazság szerint akkor nem fejlődtek ki ilyen kapcsolataim. Általános iskolában volt egy barátom, de suli után másfelé keveredtünk, soha nem értünk rá. Sportágon belül pedig nem alakulnak ki ilyenek. Ott ellenfelek vagyunk.

Mindenkivel?

Egy ideig mindenki jóban van a másikkal, főleg télen. De ahogy jönnek a versenyek, és mindenki ki akar jutni, onnantól kezdve alápakolnak a másiknak, és nekem ez nem tetszik. Én nem vagyok ilyen típus. Nem egyszer azzal találkozol, hogy a barátod bánt meg a legjobban. Ezek örök tanulságok, ezeket át kell élni. Nekem innentől kezdve a sporttársak között nincs barátom. Egyedül a Lujzi (Kammerer Zoli), mióta együtt megyünk. De én azt mondom, hogy ez is akkor fog eldőlni, ha abbahagytuk a kajakozást: kiderül, hogy tényleg jó barátság-e ez. De velünk már az is megesett, hogy egyszer együtt mentünk nyaralni. Ő a gyermeke anyjával jött, én meg a barátnőmmel, és mindkettőnk párkapcsolata ott, a közös nyaraláson tönkre is ment.

Hogy állsz a celebekkel és az olyan jellegű partikkal, ahol sok híresség megfordul?

Nem járok ilyenekre, nem szeretem őket. Sőt, minden megjelenést, interjúmat, szereplésemet lemondtam a bulvársajtóban, mióta hazajöttem. Egy műsoron azért elgondolkoztam anno: felkértek az első Szombat esti lázba. Jártam általánosban még táncsuliba is, szóval nem vagyok botlábú, de nem volt rá időm. Amúgy meg nem igazán szeretek szerepelni, a magánéletemről pedig egyáltalán nem beszélek.

De ha jól emlékszem, nem zárkóztál el mindig ennyire a nyilvánosság elől…

Sári Évivel való kapcsolatomra gondolsz? Igen, többek közt ez is volt a gond. A szakításunkban erősen benne volt, hogy címlapra került a kapcsolatunk. Én természetesen felvállaltam a kapcsolatot, de nem szerettem volna szerepelni.

Azóta hogy alakul a magánéleted?

Ez maradjon az én titkom.

Milyen típusú nők jönnek be neked? Van ideálod?

Általában mindig szőke barátnőim voltak, de nincsen kimondott ideálom. A kisugárzás az, ami döntő nálam. Ha az nincsen meg valakiben, akkor lehet bármilyen szép is, esélye sincs!

Udvarolós vagy?

Hát nem! Valahogy ez is kimaradt az életemből. Mióta az eszemet tudom, mindig a lányok jöttek oda hozzám.

És ez nem zavar?

Nem, nekem jó. Kényelmes. Ha én állok oda valami béna szöveggel, akkor megvan rá az esély, hogy kinevet. Ha viszont egy nő odajön, akkor már tudod, hogy nyert ügyed van.

Akár az utcán is odamennek hozzád?

Ott inkább csak tinilányok ismernek fel, összesúgnak, kuncognak. Én ilyenkor visszamosolygok.

Ad valami pluszt neked, hogy rendszeresen kikiáltanak a legszexisebb pasinak?

Nem különösebben érdekel. Örülök neki, jól esik. Ha azt mondják az emberre, hogy jó pasi, az adhat egyfajta magabiztosságot, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget.

Adsz arra, hogy mindig jó formában legyél?

Szokták kérdezni, hogy sokat állok-e a tükör előtt. Hiú vagyok, adok a külsőmre, ápolom a bőröm, de csak normálisan. Szeretek fürdőt venni. (Nagyot nevet, majd folytatja) Néha magamra is kell szánni egy kis időt. Szokták mondani, hogy lassabban készülök el, mint egy menyasszony.

Egyedül élsz?

Most a családommal lakom. Vettem egy lakást, de a nagymamám lakik benne, és a szakítás után visszaköltöztem a gyerekszobámba.

Házias vagy?

Nem, nagyon ellustultam mostanában. Néha elmosogattam, felsöprögettem régebben. De például főzni már nem tudok.

Akkor nem hívnak a főző-showkba…

Dehogynem, már hívtak is! De azért az elég ciki lenne, ha csinálnék egy vajas kenyeret és egy tojásrántottát… Ráadásul nagyon fárasztó lehet egy ilyen forgatás, és ha én nyűgös vagyok, olyankor kötözködöm, kritizálok mindent. Anyukám már ki van képezve erre, jól kezel engem. Elkezd nevetni, én meg még idegesebb leszek. Pedig alapjáraton nem sok mindenen húzom fel magam.

Mivel töltöd még szívesen a szabadidődet?

Ha elkap a gépszíj, akkor szeretek olvasni. Csak nehezen veszem rá magam. Kedvencem A katedrális Ken Follettől. Neki szoktam állni, bármilyen meglepő is. De az a helyzet, hogy ha elkezdek olvasni, akkor rövid időn belül elalszom. Bár elaludni is csak úgy tudok, ha megy a tévé.

Miket nézel? Akár sorozatokat is?

Ó, persze. Doctor House! Imádom. Mikor télen itthon voltunk, akkor néztem igazán őket. Amikor hónapokra megyünk edzőtáborba, akkor mindenki begyűjti a sorozatokat, és azokat nézzük. A magyar sorozatokat és a valóságshowkat viszont nem szeretem.

Mivel telik egy napod most, hogy nincs edzés?

Semmi különössel, és ez most nagyon jó. Ha vége van az interjúnak, akkor például telefonálok a barátaimnak, valaki biztos ráér. Ők régi sportolók, más sportágakból. Az egyik barátom lányának én vagyok a keresztapja, néha felmegyek hozzájuk kicsit babázni. Szeretem a focimeccseket is, régen az edzésről akár még vidékre is lementem egy-egy meccsért. Korábban 1-2 hetet fociztam is a Fradiban, de miután apukám mondta, hogy „fiam, kergeted a labdát, de nemigen találkozol vele”, akkor abbahagytam. Régen amúgy ez is álmom volt: külföldön játszani egy nagy csapatban, rúgni egy gólt, amitől felrobban a stadion, az jó érzés lehet.

A sport után mi jöhet még?

A Testnevelési Főiskolán sportmenedzser szakon elvégeztem két évet, még kettő hátravan, de már régóta halasztgatom… Azt be kellene fejezni. Ám nem hiszem, hogy ezzel komolyabban foglalkoznék. De diplomát azért szeretnék.

Akkor mit csinálnál még szívesen?

Én nem tudom magam elképzelni egy irodában, vagy azt, hogy van egy főnököm, aki megmondja, hogy mit tegyek, hova menjek. Úgyhogy mindenféleképpen olyan dologban gondolkozom, ahol a saját magam ura lehetek. Kiskorom óta mindig valaki dirigál, kijövök a civil életbe, és még ott is dirigáljanak? Azt nem kérem, köszönöm.

Forrás: Cosmopolitan