Kucsera Gábor vagyok, 1982.08.27.-én Budapesten születtem. Kőbányán az Ugor 1. szám alatt éltem szüleimmel, nővéremmel. A Kápolna téri általános iskolába jártam. 2001-ben érettségiztem, a Kovács Pál Gimnáziumban.

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kar sportmanager szakán folytattam tanulmányaimat, levelező tagozaton. Egy évet sikeresen befejeztem, de kénytelen voltam halasztani, mert a felkészülés és edzőtáborok mellett nem maradt energiám a tanulásra. Jelenleg csak a kajakozásra koncentrálok és pár év múlva szeretném a tanulmányaimat folytatni.

Kisgyermekként többféle sportágat kipróbáltam. Négy évesen szüleim beírattak úszó tanfolyamra. Miután megtanultam úszni rendszeresen jártunk uszodába illetve a nyarakat úszó és sport táborban töltöttem nővéremmel együtt. Az általános iskolában sport tagozatos osztályba kerültem, többféle sportággal megismerkedtem. Atlétika, labdajátékok, úszás szinte mindegyik tetszett. Persze mint minden fiú a fociért rajongtam a legjobban. Szerettem volna világhírű focista lenni. Szüleim nem lelkesedtek, de kérésemre elvittek a Fradiba focizni. Édesapám megnézte egyik edzésemet és megállapította, hogy csak az időmet pazarlom a semmire, így itt véget ért a foci „karrierem”.

Hívtak a Fradiba vízilabdázni is. Sajnos ebből sem lett semmi. Az edzések olyan időpontokban voltak, hogy szüleim nem tudtak elvinni én meg még gyakorlatlan voltam az utazásban.

1990 nyarán barátom olvasta valahol, hogy a Margitszigeten működő Építők Kajak-kenu Egyesülete keres olyan gyerekeket, akik szeretnék ezt a sportágat kipróbálni. Mivel nem akart egyedül járni rábeszélt, hogy tartsak vele. Szüleim hosszas vívódás után beleegyeztek. Féltettek a városi közlekedéstől, hiszen többszöri átszállással jutottam ki a Margitszigetre. Látták viszont, hogy mennyire szeretném kipróbálni, hát beleegyeztek. Igaz ezzel ők is nagy terhet vettek magukra, nap mint nap értem jöttek, hétvégeken pedig vittek-hoztak az edzésekre.

Szilárdi Katalin irányításával ismerkedtem meg a sportággal és neki köszönhetem, hogy a kajakozás mellett maradtam. Itt tanultam meg azt a fegyelmet, kitartást, ami ehhez a sportághoz nélkülözhetetlen. Már a kezdetek kezdetén látta, hogy kitartó munkával sikeres lehetek és mindig biztatott. Az ő keze alatt lettem többszörös magyar, Budapest bajnok és diákolimpia győztes.

1996-tól a BSE kajak szakosztályában Ürögi Laci bácsinál folytattam a versenyzést. Nagyon jó kis csapat jött akkor ott össze. Nem csak edzőtársak, de jó barátok is voltunk. Nagyon sikeres évem volt a 1997-es. Kárász Pisti személyében egy olyan párra találtam, akivel verhetetlen párost alkottunk. Abban az évben minden versenyt megnyertünk. Sajnos a csapat széthullott, az én felkészülésemet egy kéztörés hátráltatta. Laci bácsi nem vállalta tovább az edzői feladatot. Fájdalmas volt, de búcsút vettünk egymástól. Nagyon szerettem, tiszteltem de beláttam, hogy fejlődésem érdekében tovább kell lépnem.

1999-ben MTK igazolt versenyzője lettem és Tóth László irányításával készültem a versenyekre. 2000-ben indultam először nemzetközi versenyen. Ifjúsági Európa Bajnok lettem K-2 1000m-en. Akkori társam Paumann Marci már befejezte a kajakozást.

Nemzetközi eredményeim ifi és U23 versenyeken:
 

2004-ben sikerült eredményeim alapján a felnőtt csapatba bekerülnöm és az Európa Bajnokságon, 500 méteren induló K-4 tagjaként, felnőtt Európa-bajnok lettem.

A Poznani Európa-bajnokság után következett az a válogató, ami hivatott volt eldönteni, hogy az olimpián K-2 1000 méteren melyik egység képviseli országunkat. Nagy lelkesedéssel készültem Kökény Rolanddal erre a válogatóra. Csak az a cél lebegett előttem, hogy kijussak az olimpiára, mindent alárendeltem ennek.

Elveszítettük a futamot, másodikként értünk célba. Csalódottságom leírhatatlan volt.

Annyi év munkája vált egy pillanat alatt semmivé. Nem akartam többé kajakozni.

Családom mindig mögöttem állt és akkor is nagyon sokat segített, hogy ezen a krízisen túl legyek.

Azért is fontos volt ez, mert két hétre rá következett az U23 Európa-bajnokság Poznanban.

Egy kis elégtételt jelentett az, hogy három számban indultam és mind a három számban aranyérmet szereztem.

Az, hogy nem lehettem ott az Athéni olimpián ilyen teljesítmények után sem, a mai napig fáj!!!

2005-ben edzőt váltottam Sári Nándor irányítása alatt készülő férfi csapathoz kerültem. A Honvéd kajak egyesület igazolt le.

Sokat fejlődtem a „mester” irányítása alatt, aki szinte fiaként foglalkozott velem. Az eredmény sem maradt el.

2005. augusztus 27.-én világbajnok lettem Kökény Rolanddal K-2 1000 méteren. Ez azért is volt rendkívüli győzelem, mert ezen a távon magyar egység 28 évvel azelőtt szerzett utoljára aranyérmet. Személy szerint nekem meg azért emlékezetes, mert aznap ünnepeltem 23. születésnapomat és életem első felnőtt világbajnokságán egyből aranyérmet szereztem.

2006 újabb fontos évnek ígérkezett. Hazai rendezésű Kajak-kenu Világbajnokság ebben a sportágban nagy esemény. Hazai vízen, itthoni közönség előtt versenyezni, esetleg a dobogó legtetejére felállni, szerintem az egyik legnagyobb dolog egy sportoló életében. Ennek tudatában kezdtem el ebben az évben a felkészülést. Sajnos tavasszal kiderült, hogy Kökszivel nem fut úgy a hajó, ahogy azt szeretném. Úgy éreztem, hogy nem leszünk képesek megvédeni a világbajnoki címünket. Ugyanakkor Kamerával nagyon jó pályákat teljesítettünk és úgy döntöttem, hogy vele szeretném megpróbálni mindkét távon a kijutást.

Nem volt könnyű döntés, hiszen tudtam, hogy nagy a tét! A világbajnoki címemet kell megvédenem. Ugyanakkor nagyon bíztam magamban és Kamerában. Először az edzőm sem támogatta döntésemet. 

Nyár eleji tájékoztató versenyen a csapat minden tagja csak egyes hajóban állt rajthoz. 1000 méteren én, 500 méteren Kamera nyert.

Az első válogatót immár párosban mindkét távon megnyertük Zolival. Még ekkor sem volt biztos, hogy együtt indulhatunk k-2 1000 méteren.

A duisburgi világkupán nemzetközi mezőnyben is bizonyítani kellett. Mindkét távon ezüstérmet szereztünk. Miután bebizonyosodott, hogy nemzetközi mezőnyben is dobogós helyezést tudunk elérni, az edzőnk és a csapatvezetés is áldását adta a párosra.

Második válogatón a mi egységünk volt a legjobb 500 és 1000 méteren is.

Ezzel eldőlt, hogy júniusban, Csehországban és augusztusban Szegeden a Kammerer Zoltán - Kucsera Gábor páros képviseli Magyarországot K-2 500 és 1000 méteren.

Nagy várakozással tekintettem a versenyek elé. Éreztem, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésünk és már vártam a megmérettetést.

A csehországi Európa Bajnokságon K-2 1000 m döntőjében könnyedén, fél hajóhosszal nyertünk. A dobogó legfelső fokára állhattunk fel és nekünk szólt a magyar Himnusz.

500 méteren szoros befutóban a második helyen értünk be a célba a Rauhe-Wieskötten páros mögött. A világklasszis német párost most sem sikerült legyőzni. Ennek ellenére nagyon boldog és elégedett voltam, hiszen K-2 1000 méteren eddig „csak” világbajnok voltam, most már az Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhettem.

Kis pihenő után folytatódott a felkészülésünk, és ahogy közeledett a szegedi vb egyre jobban érezhető volt mekkora figyelem irányul ránk. Újságírók, tévétársaságok jelentkeztek, felvételt készítettek edzéseinkről, interjúkat kértek, beszélgetésekre hívtak. Nem szerettünk volna senkit sem elutasítani, de nehéz volt néha megfelelni az elvárásoknak a kemény edzések mellett. Csak egy cél lebegett a szemünk előtt, világbajnokok akartunk lenni.

2006. augusztus 17-én Szegeden elkezdődött a 35. Felnőtt Síkvízi Kajak-kenu Világbajnokság. Tudtam, hogy sokan lesznek kíváncsiak a sporteseményre, de ami minket Szegeden fogadott azt legmerészebb álmomban sem gondoltam volna. Már az előfutamokra több ezren voltak kíváncsiak. A középfutamok alatt is hatalmas biztatást kaptunk a közönségtől. A döntők napján viszont zsúfolásig megteltek a Matyi-éri pályán a lelátok. Minden felé piros-fehér-zöld zászlót, és nemzeti színre festett embereket lehetett látni. Sípok, dobok, dudák hangja hangos biztatás és taps, taps, taps, ezt hallottuk a lelátók felöl.

Amikor beálltunk a rajtgépbe és meghallottuk a hatalmas üdvrivalgást, tudtuk hogy ez nekünk szól. Jól jöttünk el a rajtból, szinte pár száz méter után az élre álltunk.

Amikor elhaladtunk a 250 méteres bója sor mellett éreztem, hogy fölényesen vezetünk. Itt már hallani lehetett a több ezres szurkolótábor hangos biztatását. Az utolsó 100 méteren szinte alig nyomtuk a hajót és majdnem egy hajóhosszal elsőként futott át a kajakunk a célvonalon.

Leírhatatlan érzés, hatalmas üvöltés hagyta el torkomat.

Boldogan integettem a közönség felé és küldtem puszit a lelátón tartózkodó családomnak, barátaimnak. Megvédtem világbajnoki címemet, örömöm határtalan volt.

Ebben az évben másodszor állhattam fel a dobogó legfelső fokára és hallgathattam meg a magyar Himnuszt több ezer lelkes honfitársammal együtt.

Vasárnap az 500-as döntők következtek. Mindenki várta tőlünk, hogy itt Szegeden megtörik a Rauhe-Wieskötten német páros egyeduralma. Szerettünk volna persze ezen a távon is győzni, de nem mentünk jó pályát, talán a szombati győzelmünk után jobban kiengedtünk, elfáradtunk……Nem sikerült!!

Jó lett volna ha fényesebben csillog ez az érmünk is, de úgy hiszem így sem okoztunk csalódást. Amikor felálltunk a dobogó harmadik fokára ugyanolyan lelkes éljenzés fogadott minket, mint amikor a világbajnoki aranyérmünket a nyakunkba akasztották. A délelőtti döntők után találkozhattunk személyesen a közönséggel. Autogramot osztottunk a Nelo sátornál, illetve én még az MKB sátornál is. Ekkor éreztem át igazából azt a felénk jövő figyelmet, lelkesedést, szeretetet, ami jellemző volt erre a szegedi hétvégére. Mi tagadás a végére nagyon elfáradtam. Ezúton is szeretnék elnézést kérni mindenkitől akire nem tudtam odafigyelni, autogramot adni.

Végül szeretném mindenkinek megköszönni, aki személyesen eljött Szegedre, aki tévén és rádión figyelemmel kísérte a versenyeket és biztatásával hozzájárult a magyar válogatott sikeres szerepléséhez. Minden idők eddigi legeredményesebb világbajnoksága volt. A magyar válogatott 12 arany, 2 ezüst, és 4 bronzérmet szerzett. Ebben az évben megrendezett sportesemények közül ezt nézték a TV-ben a legtöbben.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy mindennek én is részese lehettem és eredményes szereplésemmel hozzájárulhattam a magyar csapat sikeréhez.

2007-ben a Kőbánya SC. újonnan alakult kajak-kenu szakosztálya igazolt le és a klubom támogatását élvezve készültem a 2008-as pekingi olimpiára. Az olimpián K-2 1000 és 500 méteren is lemaradtunk a dobogóról Kammerer Zolival. Mindkét versenyszámban a pontszerző negyedik helyen végeztünk.

A "kudarccal" végződő olimpia után egyesben próbálkoztam, de az időközben megerősödött férfi mezőnyben legtöbbször csak a döntőbe jutottam be. Egyesben nem sikerült egyik nemzetközi versenyen sem dobogóra állnom, annak ellenére, hogy a hazai versenyeket sorra megnyertem.

Némi kárpótlást jelentett a 2008 és 2009-es években, hogy 500 méteren Kammerer Zoltán párjaként mindig sikerült feljutni a dobogó valamelyik fokára, így 2009-ben a kanadai Dartmouthból ezüstéremmel tértünk haza és a férfi szakosztály legeredményesebb versenyzőjeként elnyertem az év kajakosa címet is.

2010-ben a poznani világbajnokságon már párosban sem sikerült dobogós helyezést elérni, így közös megegyezéssel felbomlott a páros. Ehhez az is hozzájárult, hogy az 500 méteres távok 2012-ben már nem szerepelnek az olimpiai számok között.

Az olimpia óta eltelt éremszegény évek és a megújulás reményében hosszas vívódás után elfogadtam az FTC ajánlatát, és az újonnan alakult kajak-kenu szakosztályhoz igazoltam, így csapatot és edzőt váltva. 2011. április 5.-től hivatalosan is az FTC színeiben Kulcsár Gábor edző irányításával folytattam a felkészülést.

2011-ben a négyes tagjaként olimpiai kvótát szereztem a magyar válogatottnak, ám londonba sajnos nem sikerült kijutnom. Ez hatalmas csalódás volt számomra, hiszen aki ismer, tudja, hogy az álmom egy olimpiai arany. Az ötkarikás játékok után egy hosszabb lélegzetvételnyi szünetet követően, újult erővel álltam neki az edzéseknek, ám ezúttal már a Honvéd csapatában Kiss István edző segítségével kezdtem el a felkészülést. Egy versenyzőnek nem csak fizikailag, hanem mentálisan is a topon kell lennie, és mindent az élsportnak kell alárendelnie. Ezért 2012-ben felkerestem egy coach-ot - Illyés Gyulát -, aki egykor szintén élsportoló volt, és az ő segítségével sikerült megértenem, hogy súlyos értékválságba kerültem, és nélküle nem tudok a gödörből kikecmeregni. Gyula segített a minőségi emberi kapcsolataim elemzésében és szétválasztásában, és közösen leépítettük azokat a "haverokat" akik csak a sikerért és a hírnévért voltak mellettem.

A 2013-as versenyszezonban érezhetően rengeteget változtam és komolyodtam, bár ez az eredményekben még nem látszott, hiszen sem az EB-re, sem a VB-re nem sikerült kijutnom. A szezon lezárásaként a Magyar Bajnokságban viszont újra összeültünk Kammerer Zoli barátommal, akivel "emlékezetből" lapátoltunk K2 1000m-en elsőként a célba...illetve K4 1000 és K4 500m-en egyaránt harmadik helyen végeztünk (Kugler Attilával, Schenk Áronnal és Pintér Márkkal).

Mindezek ellenére a 2013-as év felejthetetlen a számomra, hiszen kedvesemet, Tápai Szabinát június 28-án feleségül vettem, és október 24-én megszületett a kisfiunk is, Bence! A magánéletem tehát végre révbe ért, minden tekintetben megváltoztam, ma már nem a bulik és a tivornyák állnak az első helyen, hanem, hogy a pályán sikereket érjek el, és hogy a családomat boldoggá tegyem. 

Természetesen a szurkolóimnak is szeretnék örömet okozni, és egyben valóra váltani az álmom, hogy kijussak a riói olimpiára és ott a dobogó legfelső fokán végezzek. Ennek érdekében felkerestem Kati nénit (Fábiánné Rozsnyói Katalin), és leültünk átbeszélni, hogy hogyan tudnánk együttműködni. A Magyar bajnokság előtti 2 hetet az ő csapatával töltöttem, és bizonyítottam, hogy komolyak a szándékaim, és szeretnék visszatérni a válogatottba. Szerencsére Kati néni is lát bennem fantáziát, ezért 2013. október 7-től az ő irányítása alatt folytatom a felkészülést a Vasas gárdájával.

A 2014-es évet vegyes érzelmekkel zártam, hiszen bár sikerült visszakerülnöm a válogatottba (a brandenburgi EB-n K4 1000m-en a Szalai-Schenk-Kucsera-Kugler hajó képviselte hazánkat), a fő versenyre a moszkvai VB-re nem sikerült kvalifikálnom sem négyesben, sem párosban. Ennek ellenére örülök ennek a pici előre lépésnek is, (az EB-n szoros hajrában 4. helyen értünk célba), jövőre természetesen a dobogó a cél, és persze, hogy mindkét nemzetközi versenyen én is ott lehessek. Zárásaként a Szolnokon rendezett Országos Bajnokságon 1 arany- 2 ezüst és 1 bronzéremmel zártam a szezont. Vannak biztató eredmények, és mindent megteszek, hogy a jövőben ezeket éremre is válthassam.

A 2015-ös évnek nagy reményekkel indultam, hiszen a milánói VB-n már olimpiai kvótáért lehet harcolni, és nagyon szerettem volna a válogatott tagjaként 2011-hez hasonlóan kvótát szerezni. A szolnoki második válogatón K-1 1000 méteren sikerült kiharcolnom a VB indulás jogát. Nagyon boldog voltam. Ám egy óriási baklövést elkövettem, aminek köszönhetően nem csak a VB-től, hanem az olimpiától és az egész karrieremtől elbúcsúzhatok. A válogató megnyerését követően dopping-vizsgálatnak vetettek alá, ami pozitív lett kokainra, ennek köszönhetően pedig több éves eltiltást kaptam, ami a pályafutásom végét jelenti, ugyanis a koromnál fogva és több év kihanyás után nem valószínű, hogy sikerülne visszajutni az élbolyba. Nagyon sajnálom, hogy besároztam a kajak-kenu sport jó hírnevét, és szeretnék mindenkitől elnézést kérni!

A 2016-os év az eltiltás miatt gyökeres változást hozott az életembe, hiszen hosszú hónapokig céltalanul teltek a napjaim, majd a feleségem támogatásával a média felé indultam el. Sok felkérést kaptam különböző műsorokba: (Édes Élet, A Nagy Duett, Drádám, add az életed!, Ninja Warrior, Extrém Activity, Nagy Vagy!, Love Bistro, A Farm stb) Ezek az elfoglaltságok új rendszert vittek az életembe, végre volt értelme minden nap felkelni és keményen dolgozni egy-egy produkció sikeressége érdekében. De azt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem a média tartott el és már az utóbbi években nem is a kajak-kenu. Az elért eredményeimért kapott jutalmamat befektettem és különböző üzleti vállalkozásaim a mai napig sikeresek, aminek köszönhetően tisztességgel el tudom tartani a családomat.

2018-ban kiköltöztünk a sűrű forgatagból egy csendes kisvárosi környezetbe, Veresegyházára, ahova megérkezett családunk negyedik teljes jogú tagja: Milla. Apa Hercegnője november 20-án 51 centivel és 3560 grammal jött világra. Azt gondoltam ekkor, hogy két gyermek elég nekünk, de 2020 októberében hatalmas meglepetés ért, hiszen Szabina egy pozitív terhességi teszttel várt. Nem mondom, szabályosan lefagytam. Apaként is a maximalizmus jellemez, egyből felvetődött bennem, vajon elég felkészült vagyok-e a családbővítésre? De akárhogy is, a legjobbat fogom kihozni magamból. Emlékszem, Bence roppant nyugodt baba volt, bárhol könnyedén elaludt, míg Millát letenni is alig lehetett. Kíváncsi vagyok, most mi elé nézünk… Háromgyerekes szülőkként nem fogunk unatkozni, annyi szent, de hozzám közel áll a nyüzsgő, olaszos életforma. Sosem szerettem egyedül lenni, mindig sok emberrel vettem körül magam. Ettől függetlenül biztosra veszem, kemény időszak elé nézünk.

2021. június 24-én 10 óra 20 perckor 3600 grammal és 56 centivel végül megérkezett hozzánk Bella is. Nagy az öröm! Azt hiszem itt megállunk, persze soha ne mondd, hogy soha! :) 

COPYRIGHT! Copyright Kucsera Gábor
Az oldalon található tartalom saját gyűjtés, vagy saját készítés!
Tömeges másolásuk, más oldalon való közzétételük TILOS!