"Ezer párosban magával a végeredménnyel elégedett vagyok. Annyi, hogy nem tudtuk megcsinálni, amit elterveztünk és amit szoktunk, nem úgy versenyeztünk, ahogy itthon, a Világkupán. Nem mondom, hogy mi lett volna, ha…, de bátrabban kellett volna mennünk az elején. Végül is pár tizedet kaptunk az olimpiai bajnok német egységtől, nem hiszem, hogy szégyenkeznünk kell.

Ötszáz méteren a menetünk nem volt rossz ahhoz képest, hogy idén harmadszorra ott ültünk össze. Eddig csak versenyen mentünk párost, egyáltalán nem gyakoroltuk, emlékezetből csináltuk meg, és úgy lettünk negyedikek. Az elsőtől kaptunk három tizedet, a másodiktól egyet, a harmadik helyezett és köztünk pedig célfotó döntött. Az ötszáz páros sűrű mezőny, volt, hogy a mérleg serpenyője felénk billent, most nem így történt. Azt tudtuk, hogy nyerni nem fogunk, pont ilyen második-harmadik helyre számítottunk, és ugyan csalódottak nem vagyunk, de egy érem szép lett volna.”

Két páros számban indult, különböző távon, különböző partnerekkel. Adva a kérdés, hogy hogyan hangolták össze a munkát, még úgy is, hogy saját elmondása szerint a kettő közül az egyikre nem fektettek nagy hangsúlyt. „Akkor lenne nehéz, ha két teljesen új társam lenne, de így, hogy Vereckei Ákossal egy régi-új páros vagyunk, Kucsival (Kucsera Gábor – a szerk.) meg egy aktuális, jó helyzetben vagyok. Mindketten alkalmazkodtak is hozzám, meg hát nem is vagyunk fiatal gyerekek, hogy hibázzunk az edzésen.”

A viadal zárónapján rajthoz állt ötezer méteren is. „Végig hajtottam, nyolcadiknak számoltam magam, de az újságban kilencediket olvastam. Nagy tanulság volt a verseny, mert a hazai válogatót úgy nyertem simán, 150 méterrel mindenki előtt, hogy laza iramban mentem, itt viszont volt egy kőkemény egy kilométer volt az első forduló. Ott még az élbollyal haladtam, aztán azt hittem, hogy a második rész itt is lassulni fog, akárcsak otthon. Hát, nem hogy lassult volna, hanem még gyorsabb is lett, végül nem tudtam tartani a lépést a legjobbakkal. Mentségemre szolgál, hogy az ezer egyes első-másodikja lett ott is az első két helyezett, a belorusz meg a német srác (Aleh Jurenyia és Max Hoff – a szerk.). Huszonéves gyerekek, én pedig a rangidős voltam a mezőnyben, bár ez nem mentség semmire. Edzésnek nagyon jó volt, alaposan kihajtottam magam, mert edzéseken nem látott iramot tudtam menni.”

Világversenyen utoljára a kilencvenes években szállt úgy hajóba, hogy nem volt mögötte egy vagy három társ. „Idén is nyertem egy válogatót egyesben, nem volt rossz vagy szokatlan, de azért így, hogy 25 versenyzővel,köztük több olimpiai- és világbajnokkal egy vonalban más érzés. Nem voltam megilletődve, nem ez volt a gond, egyszerűen kevés volt a tempóm. Amit edzéseken megszoktunk és gyakorolunk, az ide nem volt elég. A tanulság: lehet még fejlődni, lehet még fokozni.”

Gyakorlatilag a kezdéstől az Eb utolsó pillanatáig érdekelt volt, folyamatosan kellett rövidebb és hosszabb távokon a maximumot kihoznia magából. Ez a kemény terhelést nehezíti a korábbitól eltérő lebonyolítási rendszer. „Négynapos szokott lenni minden világesemény, Eb, vb, Világkupa, így szokatlan volt, hogy három napba zsúfolták a versenyeket. Pénteken nagyon sűrű volt a program, egyetlen szerencsénk az volt, hogy mindenhol egyből továbbjutottunk, így aznap csak két pályát kellett mennem, igaz, két keményebbet, mint szoktunk. Nagyon szeretem a csütörtöki selejtezőket, mert akkor sokan kiesnek, és még mindig ott a péntek és a szombat a döntőre rákészülni, itt viszont olyan hirtelen jött minden.”

Sokat lehetett hallani arról, hogy a spanyol szervezők nem mindig álltak a helyzet magaslatán, és nem éppen gondos szervezésükkel alaposan megnehezítették a versenyzők életét. „Azt hiszem, kicsit eltúlozzák ezeket. Persze nem egy szegedi szervezés volt, az fix. Szegedet nagyon nehéz kajak-kenuban felülmúlni. Első nap kaptunk egy nagy fekete levest, nekem ez a rész volt döcögős, de aztán minden javult, a végén kellemes szájízzel távoztunk. Jó, a buszok tényleg ritkábban jártak, mint kell, nem bírtunk bemenni napközben pihenni, de hát ez van. Mindenkinek ritkán járt a busz, mindenkinek rossz és hideg idő volt, mindenkinek fújt a szél,. Mondjuk az tényleg elég kellemetlen volt, hogy sárban és lyukas sátorban helyeztek el minket. Hiába: a kajak-kenu nem úri sport.”

Noha az Európa-bajnokság véget ért Trasonában, még komoly feladatok állnak a magyar kajakosok előtt. Hamarosan itt a második válogató, amely a világbajnoki indulók személyéről dönt. A vb a több versenyző miatt ismét egy más szervezést hoz, ennek „köszönhető”, hogy K-1 5000 nem versenyez. „A válogatón két párost megyek, mert ötezer méteren nem indulhatok. A világbajnokságon sokkal könnyebb dolgom lett volna ezen a távon, az egy-hatba szinte biztos bekerültem volna. Ötezren péntek délután lesz előfutam, így akik jók ezren, azok most biztosan nem lapátolnak ennyit a szombati döntőjüket megelőzően. Én sem akarom kifárasztani magam a fő számaim előtt, így bár a válogatón indulok, a vb-n biztosan nem állok rajthoz ebben a számban.” Megállás persze nincs. „Most volt egy alapozásunk Csepelen, jövő héttől vagyunk Szolnokon, és két hét múlva lesz a válogató Szegeden.””

De hogy viseli, hogy a felkészülés, válogató, felkészülés, Eb, majd újabb felkészülés stb. sorban keveset találkozik családjával, kisfiával? „Jól bírjuk, mert évközben hétfőtől péntekig iskolában volt, én edzőtáborban. Nyilván amikor szombaton hazajövök, én megyek a fiamért. A hétvégén együtt vagyunk, hétfőn reggel meg én viszem iskolába. Utána megyek edzőtáborba, tehát keddtől péntekig nem találkozunk. Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb a helyzet így, hogy most nincs iskola. Minden második héten eljön velem edzőtáborba, kajakozik, focizik, hangol. Összességében meg lehet oldani.”