- Hogyan indult sportolói pályafutásod?

- Kisgyermekként többféle sportágat is kipróbáltam. Először négyévesen a szüleim beirattak egy úszótanfolyamra. Miután megtanultam úszni, rendszeresen jártunk uszodába, illetve a nyarakat úszó- és sporttáborokban töltöttem a nővéremmel közösen. Az általánosban sporttagozatos osztályba kerültem, itt többféle sportot is kipróbáltam. Atlétika, labdajátékok, és a már ismerős úszás, szinte mindegyik tetszett. Persze mint minden fiú, a fociért voltam oda leginkább. Szerettem volna világhírű focista lenni. Szüleim nem lelkesedtek az ötletért, de kérésemre elvittek a Fradiba focizni. Édesapám megnézte egyik edzésemet, és megállapította, hogy csak az időmet pocsékolom a semmire, így ezzel véget is ért a focis "karrierem". Később hívtak a Fradiba vízilabdázni, de sajnos ebből sem lett semmi. Az edzések olyan időpontban voltak, hogy a szüleim nem tudtak elvinni, én meg még gyakorlatlan voltam az utazásban. 1990 nyarán egy barátom olvasta valahol, hogy a Margitszigeten működő Építők Kajak-Kenu Egyesülete olyan gyerekeket keres, akik ki akarják próbálni ezt a sportágat. Mivel nem akart egyedül járni, rábeszélt, hogy tartsak én is vele. Szüleim hosszas vívódás után beleegyeztek a döntésembe. Féltettek a városi közlekedéstől, hiszen többszöri átszállással juthattam csak ki a Margitszigetre. Látták viszont, hogy mennyire szeretném kipróbálni a dolgot, hát beleegyeztek. Igaz, ezzel ők is nagy terhet vettek a vállukra, mert végül úgy alakult, hogy nap mint nap hoztak-vittek az edzésekre.

- Milyen nehézségekkel találkozol a mindennapokban? Edzések, versenyek, magánélet, hogyan tudod mindezt összeegyeztetni?

- Az életritmusomat nehéz követni, ráadásul kicsit lusta és szétszórt vagyok. Sokszor mondják, hogy olyan Pató Pál urasan intézek el dolgokat. Az edzőtáborok, a versenyek miatt sokat utazom. Így ha végre otthon lehetek, akkor viszonylag nehezen alkalmazkodom a kötött programokhoz, hiszen a barátnőm mellett szakítok időt a családomra és a barátokra is. Utóbbiakra a legtöbbet. Számomra a barátok legalább annyira fontosak, mint a barátnő, és persze olyankor mindig megpróbálom elmagyarázni, hogy egy jó barátság olyan, mint egy jó házasság, ápolni kell. Nem szabad hagyni, hogy ellaposodjon. Ez sajnos nem mindig jön be... Azért sem könnyű velem, mert van úgy, hogy hetekig nem vagyok otthon, szóval nem mondhatnám, hogy az edzőtáborosdi, az élsportolói lét ideális alapja volna egy hosszú távú kapcsolatnak.

- És milyen a civil Kucsera, mondjuk az öltözködésben?

- Inkább sportos, mint elegáns, habár az utóbbit sem vetem meg. Szeretem a különböző kiegészítőket, gyakorta csüng rajtam karkötő, nyaklánc, állandó kellék a fülbevaló. Lehet, hogy egyeseket mindez irritál. Sebaj. Ez az ő bajuk. No és egy szemrevaló óráért is ki tudok adni egy csinosabb összeget. És akkor ott vannak még az autók...

- Melyik típus a kedvenc?

- A BMW-k igencsak tetszenek, jóllehet az álmom egy Mustang. Ha az olimpián nyertünk volna, hozattam volna egyet.

- Terveid a jövőre vonatkozóan? Gondolkodtál már azon mihez kezdesz, ha egyszer véget ér a sportolói pályafutásod?

- Úgy tervezem, hogy bevárok még 2 olimpiát, egyes kajakban szeretnék bizonyítani, utána vége a sportkarrieremnek. Már dolgozom egy kávézó nyitásán. Kicsit döcögősen indul, néha üzletemberré vedlek át, de azért alakul a dolog. Régi vágyam, hogy legyen egy hely, ahol a magam ura vagyok. Úgy tűnik, végre körvonalazódik ez az álom.

- Női szívek elrablójaként tartanak számon. Mennyire van valóságalapja a rólad szóló híreknek?

- Sohasem vetettem meg az élet örömeit. Nekem mindig fontos volt, hogy kellőképpen elengedjem magam és bulizzunk egyet a hétvégén, vagy lecsússzon néhány pohárkával, és csajozhassak. De most már tudom, hogy hol a határ, megvan az ideje az ellazulásnak és a megfeszülésnek is. Egy buliban egyáltalán nem zárkózom el az ismerkedés elől. Társasági ember vagyok, könnyen barátkozom, és nem érzem úgy, hogy megközelíthetetlen lennék. Kivéve, ha van kapcsolatom, ahogy jelenleg is. Ilyenkor megközelíthetetlen vagyok. Bele tudok esni a Nőbe, persze ma már másképp élem meg a szerelmet, mint tinikoromban, amikor az ember nem volt képes enni, és csak az újbóli találkozás járt a fejében. De azért még ma is kellőképpen meg tudok hülyülni.

- Hogyan udvarol Kucsera Gábor?

- Ha éppen nincs barátnőm, általában egyszerűen kivárok. Tudom, hogy jönni fog. Biztos a népszerűségemnek is köszönhető, hogy nem nekem kell megtennem az első lépést. Ha én állok oda valami béna szöveggel, akkor megvan rá az esély, hogy kinevet. Ha viszont egy nő jön oda, akkor már tudod, hogy nyert ügyed van.

- Egyedi a tetoválásod. Hogyan jött az ötlet, hogy készült a rajz?

- Az elképzelés teljesen az enyém. Régóta gondolkoztam rajta, valami olyant szerettem volna, ami örökérvényű. Angyal, Jézus és a démon... nem hiszem, hogy valaha is megváltozna a jelentésük. Mindig lesz jó és rossz, fekete és fehér... Az elképzelésemet megoszottam Jamesszel, ő megrajzolta, rábólintottam és kész. El is kezdtük.

- Miért éppen James?

- Már több barátomat is tetoválta. Kizárólag jót hallottam róla, és én a legjobbat akartam. Elmentem hozzá és megnéztem. A portfólió és színvonalas szalon teljes mértékig meggyőzött. Jól választottam.

- Hogyan érezted magad a Celtic Moonban?

- Eddig csak azt hallottam, tetováltatni fájdalmas. Senki nem mondta, hogy ilyen szórakoztató is lehet. Mindenki jó fej volt. Köszönettel tartozom azért, hogy egy hónap alatt sikerült véghezvinni az egészet, hiszen edzési időszakban nem valósulhatott volna meg ez a tetoválás. Tudtam, hogy a legjobb kezekben vagyok, a legjobb helyen. Náluk tényleg minden a profizmusról szól.

- Lesznek még tetoválásaid?

- Először arra gondoltam, hogy egy elég lesz. De nem. Már tervezem, hogy a lábamra, a karomra is tetováltatok. Még nem tudom, hogy mit, de az biztos, hogy az is egyedi lesz. És persze ismét James és a Celtis Moon Tatoo.

- További sok sikert kívánunk neked.

Forrás: Tattoo magazin 2010 május