Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Interjúk
Interjúk : Kucsera, a nevető sokadik

Kucsera, a nevető sokadik

  2015.07.21. 18:59

Lezajlottak az utolsó világbajnoki válogatók, K1 1000 méteren Kucsera Gábor utazhat Milánóba.


Bármelyik szappanopera forgatókönyvírói megirigyelhetnék az idei nyár kajak-kenu válogatóinak eseményeit, melyben bőven érintve voltak Fábiánné Rozsnyói Katalin vasasos tanítványai is. Fix pont egyedül az volt, hogy a Bakuban 1000 méteren aranyérmet nyerő négyes (Kammerer-Pauman-Tóth-Kulifai) utazhat Milánóba, majd reméljük, Rióba is, így nekik már nem kell több válogatón vízre szállniuk.
 
Az eredmények alapján hasonló forgatókönyv várhatott volna K2 1000 méteren Kammerer Zoltánra és Szalai Tamásra, azonban a Szövetség úgy döntött, Kammerer nem duplázhat Milánóban, így Szalai Tamás hiába nyert két válogatót, újra kellett próbálkoznia. A hétvégi szolnoki válogatón Dombi Rudolffal állt össze, de ezren csak ötödikek, ötszázon pedig negyedikek lettek, így elúszott a milánói szereplés.
 
A slusszpoén azonban még hátra volt, királykategóriában, K1 1000 méteren ugyanis a mostani válogató döntött el mindent, ráadásul két vasasos között dőlt el az elsőség. Kucsera Gábor végül nagy csatában legyőzte Kugler Attilát, így olimpiai számban nyerte el a világbajnoki indulás jogát. Ennek kapcsán beszélgettünk vele: 
 
- Megnőtt az érdeklődés az utóbbi pár napban?
- Most éppen interjút adtam a tévének, meg itt van mellettem a kisfiam, Bence is, szóval zajlik az élet, de egyébként nincs semmi különös, maradt minden régiben.
 
- A legjobbkor tudott nyerni, pedig eddig alig hallatott magáról a nyáron… 
- Közhely, de tényleg az utolsó szalmaszálba kapaszkodtam bele. Úgy láttam, ha most nem tudok kijutni, akkor gyakorlatilag minden elúszik, és nem marad már sanszom bármi maradandót alkotni.
Ha most nem sikerül, könnyen lehet, hogy abbahagytam volna…
 
- Belefásult?
- Nem fásultam bele, inkább bosszantott, hogy nem úgy megy, ahogy akarom. Cikinek éreztem, hogy még a válogatókon is szenvedek, holott korábban bérelt helyem volt a világversenyeken.
 
- Közben pedig a vasasos csapat egyes tagjai szépen hozták a sikereket. Kicsit azért irigykedett rájuk?
- Dehogy, szó sincs erről, őszintén örültem neki, hogy sikeresek, tényleg csak magam miatt bosszankodtam. Persze amikor Bakuban kint volt a csapat, akkor azért nem éreztem jól magam, úgy voltam vele, hogy mégis ez az első ilyen Európa Játékok, és hát nélkülem rendezik, ami nem túl pozitív…
 
- Csapaton belül milyen célok lettek megfogalmazva az utolsó válogató előtt?
- Tartottunk egy csapatértekezletet, ahol Kati néni többünknek is elmondta, hogy szedjük össze magunkat, mert könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó lehetőség, és ha nem tudunk vele élni, akkor nem biztos, hogy adódik több.
 
- Érezte előtte, hogy ezren van a legtöbb esélye?
- Az ötszázat gyakoroltuk leginkább edzésen, ezren viszont párosban és egyesben is mentünk folyamatosan, ráadásul régebben ezen a távon voltam igazán eredményes, szóval mindkét távon volt keresnivalóm. Így visszagondolva, nagyon gyorsan történt minden, pikk-pakk jöttek a futamok egymás után, és most végre klappolt minden…
 
- Azaz?
- Magammal kellett végigbokszolni sok mindent, mert fejben tényleg a béka segge alatt voltam mostanában, jöttek például ilyen hülyeségeim, hogy verseny közben elhagytam magam és megálltam… Ezt a szellemi meccset kellett megnyernem, és utána már stimmelt minden, a technikám is összeállt, szóval éreztem, hogy tudok rendesen menni. Azt azért tudtam, hogy van egy jó edzőm, akinek a csapatával két éve dolgozunk keményen, szóval bennem volt ez az eredmény. Az igazi vízválasztó egyébként a középfutam volt, miután az sikerült, sejtettem, hogy lehet esélyem a döntőben is nyerni.
 
- Szoros volt…
- Én meggyőzőnek éreztem, és ahogy fogyott a táv, annál magabiztosabbá váltam, persze kintről mondták, hogy szokás szerint túl hamar engedtem ki a végén és így majdnem megfogtak, de végül egy beülővel győzni tudtam Kugi (Kugler Attila) előtt.
 
- Mit érzett akkor?
- Felszabadultságot. Ilyenkor tényleg pillanatok alatt átértékel mindent az ember és azt mondja, hogy megérte a sok munka. Meg hát őszinte leszek, a hiúságomat is birizgálta már a sikertelenség, most pedig végre nem sajnálkozva néznek rám, hogy mit szenved itt ez az ember folyamatosan…
 
- Kati néni kommentálta az eseményeket?
- Látta a futamot, aztán mikor eveztem visszafelé, valami olyasmit mondott, hogy úgy volt vele, úgysem bírom végig, meg fogok halni, és ezért nem is akart benevezni. Aki nem ismeri Kati nénit, lehet, hogy megdöbben ezen, én viszont sajátos dicséretnek fogtam fel a szavait…
 
- A java viszont még hátra van. Mi következik most?
- Megyünk vissza Szolnokra és folytatódik minden a megszokott kerékvágásban. A világbajnoki mezőnyt elég jól ismerem, sokakkal nagyot küzdöttem még anno, de persze azóta fiatalok is előkerültek. Időeredményeket nem nagyon érdemes figyelni, teljesen más víz és verseny lesz Milánóban, de az biztos, hogy kőkemény lesz. A cél adott, hiszen az első hat jut automatikusan kvótához…
 
- Nem akarom ezt mindenáron feszegetni, de azért érdekes lehet most a helyzet csapaton belül, kis túlzással karrierekről dönthet egy-egy ilyen válogató… 
- Nem könnyű, most egyértelműen Béka (Szalai Tamás – a szerk.) a legpechesebb közülünk, mert hiába nyert két válogatót, nem lesz ott a világbajnokságon, ami nyilván nehezen megemészthető egy sportoló számára. Ettől függetlenül neki is azt mondtam, hogy ha belegondol, annyira nem szörnyű a helyzete, ott volt Bakuban, aranyat nyert, és továbbra is tagja a válogatott keretnek, így a feltételek biztosítottak számára. Feladnia semmiképpen nem szabad, én már csak tudom…
 
Eredmények:
II. Felnőtt és Parakenu VB Válogató - Szolnok
 
2015. július 17. 
K1 – 1000 méter  2. előfutam: 3. Szalai Tamás 3:50.120
K1 – 1000 méter  3. előfutam: 1. Kugler Attila 3:37.321
K1 – 1000 méter  4. előfutam: 2. Schenk Áron 3:50.176
K1 – 1000 méter  5. előfutam: 4. Kucsera Gábor 3:44.230
K1 – 1000 méter  2. elődöntő: 3. Kucsera Gábor 3:37.583
K1 – 1000 méter  3. elődöntő:
1. Szalai Tamás 3:39.796
2. Kugler Attila 3:40.916
3. Schenk Áron3:41.892
 
2015. július 18. 
K1 - 1000 méter „B” döntő: 3. Schenk Áron 3:42.125
K1 - 1000 méter „A” döntő:
1. Kucsera Gábor 3:37.443
2. Kugler Attila 3:37.947
6. Szalai Tamás 3:44.767
 
2015. július 19.
K1 –  5000 méter döntő: 2. Schenk Áron 21:14.991
 
2015. július 18. 
K2 – 500 méter  1. előfutam: 2. Kucsera Gábor, Kugler Attila 1:31.362
K2 – 500 méter  2. előfutam: 2. Szalai Tamás, Dombi Rudolf 1:34.419
 
2015. július 19. 
K2 – 500 méter döntő: 3. Kucsera Gábor,  Kugler Attila 1:30.616
4. Szalai Tamás,  Dombi Rudolf 1:30.628
 
2015. július 16. 
K2 – 1000 méter  2. előfutam: 3. Szalai Tamás,  Dombi Rudolf 3:15.392 
K2 – 1000 méter elődöntő: 1. Szalai Tamás,  Dombi Rudolf 3:15.860
 
2015. július 17. 
K2 – 1000 méter döntő: 5. Szalai Tamás, Dombi Rudolf 3:14.554
 
Forrás: vasassc.hu
 

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 

Vissza a természetbe, vissza a kütyümentes élményekhez.
A legtöbb szülő nagyon szereti, ha gyermeke értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermektáborait.
 
 
Büszkék vagyunk rá, hogy a Pelso termékek nagykövetei, és egyben a márka legnagyobb forgalmazói lehetünk. Nagyon jó érzés, hogy olyan emberekkel dolgozhatunk együtt, akiknek hasonló a gondolkodásmódjuk és céljaik, és örömmel tölt el, hogy nemcsak a Pelso képviselői lehetünk, hanem aktívan részt is vehetünk a közös munkában.
 
 
Kucsera Gábor fontos feladatot kapott a Ferencvárosnál. A kétszeres világbajnok kajakozót nevezték ki a Ferencvárosi TC kajak-kenu szakosztályának élére.
 
 
Segíts, hogy segíthessünk! Az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjának keretein belül lehetőség nyílik 1 éven keresztül beteg gyermekeket gondozó vagy nevelő családok támogatására.