Edzés után lehetett bulizni?
Szolnok ilyen szempontból halott város, hét órakor megszűnik az élet.
És bent a táborban?
Ott nem lehet bulizni, mindennek híre megy.
Úgy tudom, igen eleven kisfiú volt.
Eleven?
Gondoltam, udvarias leszek. Akkor baromi rossz?
Minden rosszaságban benne voltam, okoztam kellemetlen perceket a szüleimnek. Még ma is. Vagy eltörtem, vagy megvágtam valamimet. Tüzet raktunk az udvarom, simán felgyújtottam anyukám perzsaszőnyegét vagy az alattunk lakó szúnyoghálóját. Hajtogattunk papírrepülőt, és a barátom állította, hogy jobban száll, ha ég. Meggyújtottam, elengedtem az ablakból, és berepült az elsőn. Régen imádtam a tüzet. Ha fociztunk, akkor valahogy mindig sikerült berúgni az ablakokat.
Ilyen rosszcsont lesz Bence is?
Már ilyen! Eleven kis fazon. Látom a szemén, mindig valami rosszaságon töri a fejét. De keményen fogom, próbálok felelősségteljes apuka lenni. Engem is keményen fogott az édesapám.
Ezért íratták be sportolni?
Az én választásom volt, nem erőltették. Tavasszal mentem le a Margitszigetre az Építőkbe. Megfogott a sziget szépsége, nyíltak a virágok, zöldelltek a fák. Vízilabdáztam, tornáztam és kosaraztam is, de végül a kajak mellett tettem le a voksom. Imádom a Dunát. Csak kiülni és nézni. Evezni a Lupa-szigetnél és fölötte a Szentendrei-sziget spiccig.
Hiányzik?
A versenysport nem. A mozgás sem. Amióta eltiltottak, tavaly július óta jó, ha ötször edzettem. Nem hiányzik. 34 leszek, végigsportoltam az életemet.
Levezető év sem volt? Miért nem hízott el?
Harminc évig gyúrtam ezt a testet, tartson még ki egy kicsit! (nevet) Azóta egyszer sem ültem hajóban, nem eveztem.
Nem hiszem, hogy nem hiányzik a Duna illata, ahogy vízre teszi a hajót, az első csapás...
Vagy elfogadom ezt, vagy küzdök ellene. Ha rágódom, szenvedek, megkeserítem a többiek életét. K... szar, fáj meg minden, de megtanultam elfogadni. Gyönyörű családom van, barátaim, akikre tudok támaszkodni. Nem mondom, hogy nem tör rám néha, hogy de jó lenne. A pályafutásom vége felé jártam, egy évet akartam még, aztán úgyis abbahagytam volna. Az élet nagy rendező.
Nagy pofon volt?
Peking volt baromi nagy pofon, azt nehezen éltem meg. Mindent megnyertünk, mindent, és ott az olimpián nem jött ki a lépés. Most az volt a kegyetlen, hogy szembe kellett néznem az emberekkel, és láttam, hogy elítélnek. Kegyetlen volt látni a szeretteim, a szüleim, a feleségem szemében a fájdalmat. A szurkolók, a barátok szemébe nézni, az nagyon nehéz volt. De nem öltem embert! Csak magamnak ártottam, senki másnak soha. Csak magamnak. Emiatt a sportolói magatartásomat meg lehet kérdőjelezni. De valahol ezt is álszent dolognak tartom, az emberek nyolcvan százaléka járt már hasonló cipőben. Először négy év eltiltást kaptam, végül kettőt. Másnak három hónap járt. Soha nem doppingoltam, aki szteroiddal bukik le, kevesebbet kap.
Visszatérne?
Néha eszembe jut, hogy vissza kellene térni. De eltiltottak, nem mehetek semmilyen csapatba. Ha nem lenne Bence, talán megpróbálnám, de így azt a pénzt, energiát, időt nem fogom elvenni a családomtól. Másként alakult volna, ha kapok támogatást a szövetségtől. Elfelejtettek, pedig elég sok örömet, sikert szereztem a hazámnak. Nem biztos, hogy így kellett volna eljárni. De így történt.
Az edzőjével, Rozsnyói Kati nénivel beszélt azóta?
Azt mondta, soha többé nem akar látni és beszélni velem. Megértem. Tudom, milyen a természete. Csak köszönettel tartozom neki, hogy visszahozott engem, hogy bekerülhettem a válogatottba.
Elé állt?
Nem, lehet, majd egy-két év múlva. Ehhez még idő kell. Most nem hiszem, hogy kíváncsi lenne rám. Átnézne rajtam. Telefonon elnézést kértem tőle, megbeszéltük. Ez így most jó.
Minden az ölébe hullik vagy meg kell küzdenie dolgokért?
Meg kellett küzdenem mindenért. Mindenért! A szüleim rendes, dolgos emberek. Mindenem megvolt, de edzés mellett mindig mentem diákmunkára. Semmit sem adtak ingyen. Ezért hálás is vagyok nekik.
Kivéve a nőket.
A csajokért sosem kellett, mindig jöttek. Most meg már nem kell!
Már akkor is Szabina volt a szerelme, amikor a Sztárok a fejükre estek műsorral Afrikába ment. Aztán jött egy hosszú szünet. Miért?
2008-ban katyvasz volt az életem. Szabina Dániában játszott, én itthon voltam az olimpia után, hívtak a műsorba, elmentem. Nem úgy hozta az élet, hogy együtt legyünk. Akkor is szerettem Szabit, de szerelem még nem alakult ki. Teltek-múltak az évek, és mi újra találkoztunk. Akkor tudtam, ő lesz az, akit elveszek, akitől gyerekeket szeretnék.
Gyerekeket?
Szeretnék még! Hogy mikor, azt nem tudom. Ez attól is függ, hogy Szabi meddig sportol még.Talán két év múlva.
Mikor esett le igazán, hogy apa lett?
Idő, míg az ember felfogja. Hazahoztuk Bencét a kórházból, benéztem a gyerekágyba, hú, itt van valaki! Hűha! És akkor elkezdődött egy felnőtt élet, hiszen felelősséggel tartozol valakiért. Ha ott egy gyerek, akit fel kell nevelni, akkor hirtelen felnősz.
Miből él?
Vannak vállalkozásaim, nem a tévéből élek. Szabival is van egy fitneszstúdiónk. Mindig is tudtam, hogy egyszer vége lesz a sportnak. 2008 óta mindig tettem félre, befektettem, nem buliztam el a pénz. Ezért engedtem el könnyebben a kajakot. Nem ülök otthon, nem nézem a falat. Pörög az életem.
Csinálna valamit másként?
Nem, mert akkor nem az lennék, aki vagyok. Illetve anyukám perzsaszőnyegét nem gyújtanám fel!
Mi van a karjára tetoválva?
Idézet Ernest Hemingwaytől: „Emberi törvény kibírni mindent/S menni mindig tovább/Még akkor is, ha nem élnek már benned/Remények és csodák.”
