| Hírek : Kucsera Gábor és Tápai Szabina: Viharok után egyenesben |
Kucsera Gábor és Tápai Szabina: Viharok után egyenesben
2017.01.26. 19:51
Az vesse rám az első követ, akinek nem lenne déjá vu érzése ebben a helyzetben. Mert ezzel a családdal - ha nem is ugyanitt, ha nem is tegnap, de - ugyanígy beszélgettem egyszer már egy nagyot. Erre mondják, hogy "csapó 2" vagy újratervezés vagy pestiesen: Tápai-Kucsera családi portré 2.0.
Szerző: Csisztu Zsuzsa
Fotók: Tischler Zoltán
Presztízs Sport
Nem titok: 2015 nyarán egy bombaformában lévő Kucsera Gábor és egy szülést követően is irigylésre méltón fitt, és épp a kézilabdapályára visszatérni szándékozó Kucsera-Tápai Szabina fogadott engem kedves kis otthonukban, Budapesten. Ott volt már velük az akkor még másfél éves, délutáni ébredéséből kitotyogó Bence is. Volt időnk átbeszélni a kissé cinikus fordulatoktól sem mentes modern mesét találkozásukról, eltávolodásukról és újra-összekapaszkodásukról, ami minden tekintetben megerősödött és bölcsebb kapcsolattá érett, ahogy szülők lettek. És még nem is sejtették, hogy életük és párkapcsolatuk egyik legnagyobb tesztje előtt állnak. Akkor még csak az volt a kérdés: Szabina immáron anyaként játszik-e majd korábbi nemzetközi sikerei szintjén is, és miként logisztikázzák össze a két különböző vidéki városban edző versenysportoló napirendjét. Mindezt, persze, kisfiuk életéhez igazítva. Na meg az is kérdés volt, lesz-e Gábor újra olimpikon, s vajon bírja-e a Fábiánné Rozsnyói Katalin által vezényelt, kőkemény és aszketikus felkészülés minden részletét. Elbírja-e a rá nehezedő terheket, hogy többszörös világbajnokként és vb-érmesként újra nagyot alkothasson. Hát alkotott... Durrant is a dolog. Akkorát, mint egy taposóakna...
Emlékszem, az elkészült csodás családi fotókkal illusztrált cikk úgy állt, hogy a nyomdászmester - ha van még ilyen hivatás - mutatóujjával az on, vagyis a mehet gombot nyomta volna le éppen, amikor érkezett a hír: "Kucsera Gábort kokainfogyasztáson érték, amit saját maga egy percig sem tagadott". Vagyis még a tévedés halvány esélye sem maradt a Kucsera-rajongóknak, hogy itt valami hatalmas félreértésről lenne szó. Így persze nekünk sem, hogy bizakodhassunk: a családról festett portrét a nagyérdemű olvasó csont és felhúzott szemöldök nélkül, örömmel olvasná. Dönteni kellett, és a bölcs szerkesztők döntöttek is: készült egy pazar családi interjú. A fióknak.
Hogy mégis mit keresünk most mi újra itt ennek a házaspárnak a bemutatásával? Hát épp ez az! Eltelt mintegy másfél év, és ez a família talpon maradt, sikeres, mi több ismertebb és népszerűbb, mint valaha. Ezt adják össze! Na jó, nem mondom, hogy minden ismerősöm értékrendjében változatlan népszerűséggel élt és alkotott tovább Kucsera Gábor, de most éppen arra vállalkoztam, hogy a kemény kérdésekkel is szembesítsem a mostanra bizony megosztó személyiségű egykori kajakbajnokot.
Azzal kezdtük a mostani fotózással egybekötött randinkat, hogy felolvastam nekik az akkor készült interjút, szembesítve őket saját, olykor önironikus vallomásaikkal. Rötyögve hallgatták az akkori részleteket, úgymint: "Ez a hosszú házasság titka, oly ritkán találkozunk, hogy sosem ununk rá egymásra" - kezdi viccesen Szabina, aki elnézést kér a "kupi" miatt, amikor belépek hozzájuk, ami persze nekem - a két fiúgyerekes rendetlenség-mértékegységhez szokott anyának - szinte megmosolyogtatóan pedáns milliő. Gábor a jól ismert csibészes és széles mosollyal az arcán tessékel beljebb, miközben elereszt egy grimaszt is "Szabika" felé a fiatal anyuka iménti kommentje miatt. Épp egy formálódó családnak való, kedvesen modern és világos lakás fogad, amelynek nagy erénye a nyolcvan négyzetméteres erkély városi körpanorámával, sütögetésre alkalmas terasszal, kisgyereknek nagy kalandokra teremtett környezettel. "Nyolc hónapos terhes voltam, amikor ideköltöztünk. Gábor akkor is épp valamilyen edzőtáborba temetkezett, de én hívtam a költözetőket, mert a másik, zuglói bérleményünket már kinőttük. Intéztem a dolgokat, mert amúgy is ilyen intézkedős vagyok, de Gábor büszke is rám ezért. Ugye?" - böki oldalba kedvesét ez a vakítóan kék szemű és nagy mosolyú bájos kismama - papíron -, aki pár hete már újra aktív játékos korábbi klubja s nagy sikereinek, például az EHF-kupa-győzelmének helyszínét jelentő Fehérvár KC színeiben. "Ühüm, a nők fogják össze a családot, nem?" - szemtelenkedik egy kicsit Kucsi, amikor annak taglalásába kezd, hogy ahonnan kilépett, onnan előbb a szüleihez költözött , majd Szabina szintén máshonnan érkezve ugyanoda, és a szülői házban döntötte el, hogy beadja a derekát - újra -, illetve ahogy közös életük második, de mégis első igazi korszakáról beszélnek, először és végleg. "Persze volt előéletünk, mindkettőnknek külön-külön is - kezd Gábor a bulvársajtó által főleg az ő oldaláról unalomig rágcsált történet pillekönnyű említésébe -, de én nagyon szerettem volna már gyereket - böki ki az adu ászt egy olyan mondattal, amelytől szerintem ma, e kis hazában - de tán sehol a világon - női szem nem marad szárazon. Sem egyébként, úgy meg pláne nem, ha éppen ő, és nem feltétlenül a világ- és Európa-bajnok kajakos, "csak" Kucsera Gábor, a FÉRFI mondaná ezt egy szerelmes nőnek. "Én máskülönben örültem, hogy Gábornak megvolt ez a korszaka korábban. Már minden részletet tudok, nem maradt semmilyen akna, melyre ráléphetnénk, szóval már kiélte magát, és éppen emiatt tud ennyire csodálatos férj és apa lenni most" - foglalja össze kapcsolatuk kvintesszenciáját Szabina.
Na, itt pukkan ki először a kissé visszafojtott lélegzetünk, ahogy felolvasom a másfél évvel ezelőtti interjú elejét, merthogy Szabina akkor még azzal "hencegett", hogy nem maradt semmilyen akna, amiről ne tudna. Még hogy nem maradt? Gábor maga volt a két lábon járó vállról indítható rakéta, csak a lövedék visszahullott saját magára. "Az első időszak olyan volt - kezd most már bele két vakuvillogás között -, hogy az utcára sem mertem kimenni, mert szégyelltem magamat, és nem mertem az emberek szemébe nézni. Aztán a barátok kezdtek el bökdösni azzal, hogy gyere ki a lakásból nyugodtan, mert nem öltél embert, nem bántottál senkit, maximum a saját életedet cs...ted el, de nagyon."
Finoman azért próbálok Gábornak arra utalni, hogy egy családos embernél az a kifejezés erősen relatív, hogy "saját élet", hiszen a társunk és közös gyerekünk is a csomag részét jelenti, a következményeket ők is viselik, ha másképp nem, egzisztenciálisan. "Két hónap nagyon kritikus volt nekem, végül is az hozta el a változást, hogy megkeresett a Tv2 és Édes Életbe. Én semmilyen porcikámmal nem kívántam ezt a tévés dolgot, pláne hogy már évek óta hívtak többféle műsorba, de akkor, a komoly felkészülés alatt, Kati néni minden ilyen csapot elzárt. Végül is Szabi beszélt rá, hogy vállaljuk el, hiszen már nincs kihez alkalmazkodni, csináljuk, hajrá! Úgyhogy tartozom annyival, hogy elmondjam: a Tv2-nek köszönhetem, hogy kilábaltam ebből a depiből, újra lett rendszer és néhány iránytűszerű időpont az életemben, amihez mindig is szokva voltam."
Érződik, hogy Kucsi a nagy traumán lelkileg már túl van, még ha azt szűröm is ki a szavaiból, hogy ez a mostani létforma, a szereplés nem teszi annyira boldoggá minden percben. Nagy léptekkel szeli a hosszú folyosó métereit mellettem, keresi Bencét és Szabit, akik már élesre töltve várják őt a következő sorozathoz pózolva egy másik helyiségben. "Én nem szívesen veszem fel ezt a Mikulás-sapkát" - mutat frizurájára Szabina, amit nőként maximálisan megértek. "Add ide, majd én fölveszem!" - s már mosolyog is benne Kucsi, miközben kezében súlyzóként az egyre nagyobb és önállóbb Benit ellensúlyozza. Kicsit olyan érzetem van, mintha neki mindegy lenne, neki már belefér az önirónia is. De ahogy ők hárman a kamerába néznek, rájövök, ez épp így jó, mert három ilyen szép embert ritkán látni egy rakáson. Persze akik egyenként is minimum kétszer álltak sorba a szépséggénekért, nekik, mondjuk, könnyű, és mindennek a tetejébe mindezt megsokszorozták tündéri kis lurkójuknál. Aki ugyanakkor - hízik a májam, hogy nekik sem könnyebb, mint nekünk, otthon -, már sokadik ígéretet engedi a fülébe, miszerint, ha rendesen viselkedsz a fotózáson, és nem téped le magadról a ruhát, mint az imént, akkor innen egyenesen megyünk játékot venni. Bingó! Látom, hasonló eszköztárból válogatunk szülőként, ők is a díjazással és nem büntetéssel operálnak, ha azt akarják elérni, amit a gyerek legszívesebben ejtene. "Ugrik az autó, Beni, ... Benike...., hallod?!" - és ez látszólag beválik, mert Beni mozdulatlan marad pár fotóra, ami egy ilyen korú és ekkora belső atomtöltetű fiúgyereknél ilyen genetikai háttérrel igenis hatalmas erőfeszítés.
A nyugodt kőszikla, persze, nyilván Kucsi, s nem csak azért, mert egy ideje újra eljár sportolni, ugyanis ki nem állhatta a hasán megjelenő és ott szokatlanul mutató - finoman szólva - "fedést" az izmain. Ő amúgy is amolyan lassú víz, s olykor éppen ez a konfliktusforrás kettejük között, főként a tévés szereplésekkor. "Én másként működöm, bennem kattan valami, amikor bekapcsol a kamera, míg Gábor ugyanolyan pulzusszámmal üzemel tovább. Ne érts félre, nem a szereplés tetszett ebben a dologban. Láttam, hogy a férjemet ki kell valaminek billentenie ebből az apátiából, mert úgy éreztem, erre egyedül nem vagyok képes. Én magam is hálás vagyok a Tv2-nek is, mert meggyőztek minket arról, hogy családilag is jól mutatnánk ott. Jót tenne ez nekünk, Gábort is fel lehetne újra "építeni", és nem utolsósorban anyagilag sem mellékes, hogy ez mit jelent a családi kasszának."
Érzékeny ponthoz érkeztünk, amit általában álszeméremből a "magukat értelmiségieknek vallók" elegánsan átugranak, és lenéző pillantások közepette minősítenek "olcsón eladom magam" -nak. Tényleg nem tudom, ki szégyellje magát jobban amiatt - a kereskedelmi televízió vagy a sportszakma -, hogy egy Kucsera-kaliberű többszörös világbajnok sportoló aktív sportolói éveiben is nagyjából a harmadát tudta megkeresni világklasszis sportteljesítményével annak, mint amennyit a tévés munka, vagyis az életük egy szegletének megmutatása hoz a konyhára. De mivel Gábor minden létező járandóságát azonnal megvonták, az ügy kirobbanásakor, enyhén szólva is, nagy teher zuhant az egyébként roppant izmos és szálkás Szabina vállára. "Tisztában vagyunk azzal, hogy a tévé tart, ameddig tart. Nem erre építkezünk hosszú távon. De érezhetően jót tesz, például, a saját stúdiónknak is, ahol egyébként én magam is edzek, mióta az aktív kézilabdától visszavonultam. Fehérváron már nem volt maradásom, de mindent meg is tettek érte, hogy ne legyen" - emlékszik vissza Szabina kissé keserűen a szezon végére.
Most hagyjuk talán azt, hogy az edzők, a sportvezetők hogyan reagálnak a sportpályákon kívüli népszerűségre, de az azért kitűnik, hogy mindkét fiatal szülőnek vannak tüskéi. Jelen pillanatban Gábor az először megállapított maximális négyéves eltiltásához képest - amit kifejezetten a doppingszereket, vagyis a tiltott teljesítményfokozókat használók szoktak kapni - a két évre mérsékelt eltiltását tölti. "Ezt is csak eljárási hiba miatt csökkentették, noha én inkább teljesítményrombolót használtam, semmint -fokozót. De mindennemű sporttevékenységtől eltiltottak, vagyis még a saját stúdiónkban sem dolgozhatok, ott órát nem tarthatok senkinek. Mindenféle sporttelepet, vízitelepet, klubot és versenyzőt vagy edzőt el kell kerüljek. És bár 2017 nyarán lejár az eltiltásom, jövő tavasszal hiába is mennék le egyedül a Dunára evezni, hogy az eltiltás végeztével újra versenybe állhassak, semmilyen szakember, edző vagy külső személy nem segíthet nekem a vízi munkában, mert akkor őt is rögtön eltiltják. Pedig az evezést, a hibák kijavítását, a mozgásom összerakását, edzői segítség nélkül nem tudom megoldani, de nem csak én, más sem. Vagyis valójában ez a kétéves eltiltás három év kajakszezonos kényszerpihenőt jelent."
Na, igen, ugye más a papír és más a valóság. Látszólag egyébként abban nincs konszenzus köztük,hogy Gábornak egyáltalán érdemes-e a visszatérésben gondolkodnia. "Én nem lelkesedem az ötletért, mert tudom, milyen volt az, amikor folyton edzőtáborozott olykor a semmiért, ha nem sikerült jól a válogatóverseny - mondja, abszolút érthető érvek mentén Szabina. - Én még igazából nem döntöttem el, mert a lelkem mélyén persze nem ilyen visszavonulást terveztem. És az is igaz, hogy mielőtt beütött a krach, nagyon jó formában voltam, és érzem, hogy van még bennem. Kérdés, persze, az még kijöhet-e." Őszintén?! Bennem nem csak ez a kérdés merült fel. Hiszen legalább ekkora dilemma, hogy milyen klubban, kinél, kikkel vagy éppen kik ellen szállna vízre Gábor egy olyan hazai kajak-kenu társadalomban, amelyről azt mondta, hogy "széthullott", és ember embernek farkasa lett benne, akkor a kenyérharc. De engem az is izgat a lelkem mélyén, hogy miként jön-megy ma a világban Kucsera Gábor, vagyis mi lett az egykori bajnok népszerűségével, reputációjával. Hogyan reagál, például, ha valaki az arcába vágja, hogy mi van, te drogos, te kokainista, nem szégyelled magad?! "Erre azt válaszolom, hogy neked is szép napot, haver! - mondja mosolyogva, és ránt egyet a vállán. Nézd, ezt már nem tudom visszacsinálni, ez már megtörtént. de bűnözőként sem vagyok hajlandó élni, mert nem vagyok az. Nem csak ez fáj nekem: én valahol vagyok annyira szentimentális, hogy meg tudok hatódni azon, amikor orosz, ukrán vagy más nemzet sportolói a nyaralásukra is a válogatott melegítőjében mennek, mert annyira büszkék arra, hogy odatartoznak. Nálunk már ez elképzelhetetlen. De én hiányolom a nagy karácsonyokat is, amire gyerekkoromból emlékszem."
- "Gábor, persze, legjobban azt szeretné, ha csak úgy be lehetne esni a kész karácsonyfa mellé, és az összes csilli-villizést, amit meg én szeretek, nem kéne végigcsinálni előtte" - grimaszol egyet Szabina, ahogy kapcsolódik Gábor gondolataihoz. "Most miért mondod? Ki veszi, ki faragja be a fát, ki díszít? - vág vissza tettetett sértődéssel Kucsi, hogy aztán gyorsan a szájukra csapva elhallgassanak, mert megjelenik Beni.
Sportnyelven szólva kiegészül a csapat. És ez a csapat, ez a család egy nehézségekben megedzett csodálatos kis egység. Olyan, amelynek a családi fotókon is végre őszinte a mosolya.
|
