Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Hírek
Hírek : Novemberre várja második gyermekük érkezését Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Novemberre várja második gyermekük érkezését Tápai Szabina és Kucsera Gábor

  2018.05.02. 15:05

Nagy bejelentést tett Tápai Szabina és Kucsera Gábor: novemberben érkezik a második babájuk. A házaspár boldogsága határtalan, kisfiuk, Bence pedig már alig várja, hogy legyen egy otthoni „játszó pajtása”.


Az elmúlt hónapokban Tápai Szabina és Kucsera Gábor komolyan megküzdöttek a házasságukért. Másfél évvel ezelőtt majdnem feladták és elváltak, de erőfeszítéseiknek köszönhetően kilábaltak a gödörből, kapcsolatuk szilárdabb, mint valaha, ráadásul második gyerekük novemberben érkezik. Tápai Szabina a Story-nak elmondta, hogy a viták már mindennaposak voltak, olyannyira, hogy az is megfordult a fejükben, hogy el kellene válniuk. Szerencsére helyreállt a béke, ma már minden rendben, sőt Szabina szerint „most vagyunk a legjobb viszonyban, amióta ismerjük egymást˝.
 
Amikor helyreállt a bizalom, újra elővették a baba témát, hiszen mindig is több gyereket szerettek volna. Szabina novemberben mondta el Gábornak, hogy érkezhetne Beninek egy kistestvér, két hónap múlva pedig már teherbe is esett. Az örömhír elújságolása azonban picit mókásra sikerült. Szabina egy kora reggel mondta el a nagy hírt a férjének, aki még túl fáradt volt ahhoz, hogy elsőre felfogja, mit is mondott neki felesége.
 
„Amikor Szabina közölte, hogy babát vár, elsőre nem is értettem, mit mond, annyira fáradt voltam éppen. Rá se néztem, mire azt kérdezte, hát nem ölelem meg?! Azt hittem, megint valami rosszat csináltam, erre megmutatta a pozitív terhességi tesztet. Akkor esett le nálam a tantusz, és magamhoz öleltem a feleségemet... Nem volt sírás, csak határtalan boldogság” – árulta el a magazinnak a világbajnok kajakos.
 
Voltak már ultrahangon is, sőt, a kisbaba szívverését is hallották, ám azt egyelőre nem tudni, kisfiú vagy kislány érkezik-e a családba. Szabina inkább egy kislányt szeretne, akivel tud majd csajos programokat is csinálni, Gábor azonban most is kisfiúra vágyik. Kisfiuk, Bence pedig már alig várja a kistesó érkezését, sokat beszél anyukája pocakjához, s neki mindegy, lány vagy fiú lesz-e, ő leginkább ikreknek örülne.
 
Szabinának a karrierje miatt sem kell egy darabig aggódnia, bár a kézilabdázást abba kell hagynia, a Nagy Duett színpadán hétről hétre bizonyíthat majd Takács Nikolas oldalán.
 
„Nem sajnálom, hogy egy ideig szünetel a karrierem, sőt, az is benne van a pakliban, hogy kétgyerekes anyaként már nem térek vissza a pályára.˝
 
Első terhességével ellentétben ez most egy kicsit jobban megviseli, nehezen alszik, az étvágya sem az igazi. Ennek ellenére nem érdekli, mennyit hízik majd.
 
„Egyáltalán nem érdekel, mennyit hízok, nem vagyok annyira hiú.”

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 

Vissza a természetbe, vissza a kütyümentes élményekhez.
A legtöbb szülő nagyon szereti, ha gyermeke értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermektáborait.
 
 
Büszkék vagyunk rá, hogy a Pelso termékek nagykövetei, és egyben a márka legnagyobb forgalmazói lehetünk. Nagyon jó érzés, hogy olyan emberekkel dolgozhatunk együtt, akiknek hasonló a gondolkodásmódjuk és céljaik, és örömmel tölt el, hogy nemcsak a Pelso képviselői lehetünk, hanem aktívan részt is vehetünk a közös munkában.
 
 
Kucsera Gábor fontos feladatot kapott a Ferencvárosnál. A kétszeres világbajnok kajakozót nevezték ki a Ferencvárosi TC kajak-kenu szakosztályának élére.
 
 
Segíts, hogy segíthessünk! Az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjának keretein belül lehetőség nyílik 1 éven keresztül beteg gyermekeket gondozó vagy nevelő családok támogatására.