| Interjúk : Kucsera Gábor: A fiammal cimborák vagyunk! |
Kucsera Gábor: A fiammal cimborák vagyunk!
HOT magazin 2018.08.30. 14:04
Az olimpikon minden erejével azon van, hogy a példaképe lehessen a négy és fél éves fiának, Beninek. Bár Gábor a múltban hozott hibás döntéseket - köztudott, hogy az élsportolói karrierjének is a drogok vetettek véget -, mindezt esze ágában sincs eltitkolni a gyermeke elől.
Látva miként beszélsz a fiaddal, abszolút úgy tűnik, hogy szigorú és következetes édesapa vagy. Így van?
Legalábbis igyekszem az lenni. Például az óvodában megtanult szabályokat – hogy miképpen kell viselkedni másokkal – otthon is betartatom Benivel, hogy később ne legyen gondja, ha be kell illeszkednie egy másik közösségbe. Noha az iskola messze van még, szülőként muszáj előrelátónak lennem. Rendszeresen beszélek a fiam óvónénijével, hogy mire figyeljünk oda, és ez eddig remekül működik. Pláne, hogy az anyja még akkor is babusgatja, amikor fegyelmezni kellene. Ennek köszönhetően én jelképezem otthon a szigort.
Van vita köztetek Szabinával abból, hogy mindig te vagy a „rossz zsaru”?
Szinte csak ebből van, máson nem is szoktunk összezördülni. Ha én azt mondom a fiamnak, hogy nem szabad, Szabina szíve meg ellágyul, és enged neki, abból kettőnk között lesz feszültség. Pedig nem engedhetjük, hogy a gyerek kijátsszon minket vagy hülyét csináljon belőlünk. Van, hogy legyintek, kapja meg Beni az anyjától amit akar, de eljön az a pont, hogy rájuk szólok: „Na, most már elég!” Ilyenkor úgy érzem, mintha Szabina is a gyerekem lenne! De az is igaz, hogy amikor a fiammal játszom, olyannyira lemegyek gyerekbe, hogy a feleségem is hasonlóan érezhet.
Nehéz kihozni téged a sodrodból. Honnan ez a végtelen türelem?
Ez a természetemből fakad. Egy halál nyugodt ember vagyok, ez a szerencséje Tápai Szabinának! (Nevet.) Ő egy rendkívül karakán, akaratos nő, de legalább belátja, hogy egyedül én tudom fegyelmezni őt. Beni meg a másik fele, őt sem kell félteni.
Hát beszélőkéje, az van! Könnyen meglágyítja a szívedet?
Nagy hóhányó a gyerek, tudja, mivel vegyen le a lábamról. Ha haragszom rá, odajön bohóckodni, és amint meglátja, hogy egy kis mosoly megjelenik a szám szélén, addig vágja a pofákat, míg el nem nevetem magam. Ekkor lőttek a fegyelemnek! Egyébként a fiammal cimborák is vagyunk. Amikor azt mondja, hogy „Apa, nekem te vagy a legjobb barátom!”, végem van. Vicces, érzékeny kölyök.
Miből van otthon hiszti?
A fesztivál legtöbbször az édességevésből van. Addig tömné magába a csokit, a gumicukrot, ameddig rosszul nem lesz. Viszont ha megkérem, hogy ne egyen többet, hallgat rám. Mostanában döbbenek rá, hogy már milyen nagyfiú. A legutóbbi nyaraláson már olyan ügyesen igazodott hozzánk, hozta a saját kis táskáját, nem csámborgott el, szót fogadott. Míg a többi gyerek őrjöngött, ha ki kellett jönni a medencéből, neki egy szava sem volt.
Pedig ha jól tudom, nem volt mindig könnyű vele.
Hároméves korában olyan volt, mint egy kisördög. Agresszív volt, és a hiszti gyakran átcsapott dühkitörésbe. Gondolhatod, mennyire örülünk, hogy túl vagyunk ezen a kritikus időszakon.
Mi segített?
A türelem, a türelem és még egy kis türelem. És ha ez nem volt elég, akkor néha eljárt a kezem. Rácsaptam egyet a fenekére, és az bevált. Félreértés ne essék, ez nem volt gyakori, de előfordult, hogy már nem volt más eszközöm. És ez mindig működött.
Egy-egy fenekelés után elfogott a bűntudat?
Nem volt miért: tudtam, hogy szükséges, és kész. Jó apának tartom magam. Az biztos, hogy manapság nincs könnyű dolga egy szülőnek; bármennyire klisének hat, ebben a felgyorsult világban majdnem lehetetlen jól nevelni a gyereket. Például azzal egyáltalán nem értek egyet, hogy egy kis csöndért, nyugalomért a gyereket leültetem a tévé elé vagy a kezébe nyomok egy tabletet, hogy „Nesze, játsszál!” Nem szabad, hogy ez legyen a megoldás.
Megszabod, hogy Beni mennyit és mikor használhatja a kütyüket?
Nyáron alig nyomkodja, mert állandóan a szabadban vagyunk, játszunk, strandolunk, amitől estére annyira elfárad, hogy eszébe sem jutna elkérni a telefonomat. Télen, a bezárt lakásban már más kérdés, ott már inkább hagyom. De akkor sem azért, mert nekem kell pár perc nyugalom. Pusztán nem szeretném, ha lemaradna a társaitól. És az sem egy elhanyagolható szempont, hogy az ovi után cselgáncsra, úszásra és angolra jár, amitől szellemileg és fizikailag is elfárad, ekkor játszhat kicsit a laptopon. A lövöldözős játékokról azonban letiltottuk, mert megvadult tőlük.
Nagyban megváltoztatott az apaság?
Lenyugodtam, már nem érzem a késztetést, hogy bulizzak, szórakozzak – otthon akarok lenni a családommal. Önzetlenebb lettem, és megértettem, mit jelent a felelősség. Ráadásul nekem a gyerek nem teher, nem érzem azt, hogy vele „kell” lennem – én vele akarok lenni.
Ez annak köszönhető, hogy jókor vállaltátok a Benit?
Én már tizennyolc évesen gyereket akartam. Persze akkoriban nem álltam készen rá, de az érzés ott volt bennem. És mire jött a fiam, miden lehetséges módon felkészültem: megteremtettem azt az anyagi és érzelmi alapot, ami egy családnak kell.
És mit érzel most, hogy jön a második baba?
Tele vagyunk izgalmakkal, de nem pörögjük túl. Nem tervezünk meg minden lépést; ha akarnánk sem tudnánk. Amikor majd négyen leszünk, rögtönzünk; amúgy is ösztönös szülők vagyunk. Valószínűleg továbbra is én leszek többet Benivel, Szabinak meg marad ideje, energiája a kicsire.
Mit látsz a feleségeden, máshogy áll a második gyermekhez? Hiszen az évek alatt ő is idősebb, rutinosabb édesanya lett.
Jókor jön a második baba. Szabina mondogatta már egy ideje – és éreztem is rajta –, hogy készen áll rá, hogy másodszor is anya legyen. Az elsőt én szerettem volna inkább, én vetettem fel, hogy mi lenne, ha családot alapítanánk, most pedig ő hozakodott elő a gyerektémával.
Megijeszt, hogy egy négyfős családot kell majd eltartanod?
Egyáltalán nem. Soha nem tartottam attól, hogy mi lesz holnap. Kaptam az élettől a nagy pofonokat, de a pénzzel mindig tudtam bánni. Hamar ráeszméltem, hogy a sportból nem lehet megélni, ezért világéletemben spóroltam: amim volt, azt befektettem.
A köztudatban te mindig sportoló leszel. De valójában most mivel foglalkozol?
Vállalkozó vagyok. Van egy üzlettársam, akivel masszázságyakat hozunk be Kínából, amiket itthon és Európában értékesítünk. Emellett van egy kis pólónyomdám. Bármibe is kezdtem, az valahol a véletlennek köszönhető. Ezeket a lehetőségeket nem én kerestem, hanem rám találtak.
Gondoltad volna tíz évvel ezelőtt, hogy nem a sport lesz az elsődleges kereseti forrásod?
Soha nem áltattam magam. Ép ésszel beláttam, hogy száz-százötvenezer forintból képtelenség lenne eltartani egy családot. Hiába sportoltam hivatásszerűen, az utolsó aktív években már nem azzal kerestem a kenyeremet. Egyébként az olimpiai jutalmam a mai napig be van fektetve.
Jól gondolom, hogy ez a vállalkozás megadja a kellő szabadságot? Egyszerűen nem tudlak elképzelni téged naphosszat egy irodában...
Az én napirendem nem reggel kilenctől délután ötig tart. Tudatosan alakítottam így. Mindig is éreztem belül, hogy ha egyszer vége lesz a sportpályafutásomnak, akkor nekem nem lesz főnököm. Volt elég. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de négyéves korom óta güriztem azért, amim ma van. Ezáltal nem volt igazi gyerekkorom. Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, de azért érzem a hiányát.
Ezért is teszel meg mindent annak érdekében, hogy a fiad megélje a gyerekkor minden pillanatát?
Szeretném, hogy Beni elégedett, boldog kisfiú legyen. Épp ezért nem számít milyen utat választ: ha azzal áll elém, hogy pék vagy tűzoltó akar lenni, vagy esetleg profi sportoló, hát legyen.
Van egy fekete folt a múltadban: meggyűlt a bajod a drogokkal. Leülteted egyszer majd a fiadat, hogy beszámolj neki erről az időszakról?
Hogyne! Nem fogok rejtegetni előle semmit. Van egy hosszú, szép karrier mögöttem, ami alatt hibáztam is, de én ezt nem tagadom le. A fiam lássa, hogy ki az apja, hogy mit értem el, hogy mit győztem le, és hogy én sem vagyok tökéletes.
|
