Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Hírek
Hírek : Kucsera Gábor: Nem fogok titkolózni a gyerekeim előtt

Kucsera Gábor: Nem fogok titkolózni a gyerekeim előtt

Best magazin  2020.11.30. 09:06

Nem ez a kedvenc témája… De mivel még mindig előfordul, hogy megtalálják a kajakos pályafutását derékba törő kokainozás miatt, úgy döntött, elmondja, ami a szívét nyomja.


Több mint öt éve, 2015. július közepén, miután megnyerte a világbajnoki válogatóversenyt, a doppingvizsgálaton kiderült, hogy kábítószert fogyasztott. Sportkarrierje azzal véget is ért. Egy idő után elkezdett a médiában szerepelni, több showműsorban is lehetőséget kapott, nem tűnt el az emberek szeme elől. A közönség pedig nem felejt: gyakran a fejéhez vágták az ominózus esetet.
 
„Megbűnhődtem a vétségemért”
 
„Sok a rosszindulatú hozzászólás. Régebben ez nagyon zavart, már csak azért is, mert szégyelltem magam azért, amit tettem. Tény, hogy sportolóként csődöt mondtam, pedig példaképnek kellett volna lennem. Hosszú időbe telt, amíg helyreraktam magamban a történteket. Ember vagyok, én is követhetek el hibákat… De nem gyilkoltam meg senkit, a kábítószer fogyasztással kizárólag magamnak ártottam. Megbűnhődtem a vétségemért, súlyos árat fizettem érte: a pályafutásomba került a dolog. De már túlléptem rajta, lezártam magamban a történteket. Nem érdekel, mit gondolnak mások, a családomon és a szűk baráti körömön kívül nem adok mások véleményére. Nem lehet mindenkinek megfelelni, az csak szétforgácsolja az embert. Azt gondolom, az elmúlt években bebizonyítottam, hogy megállom a helyem a világban. Sikerült talpra állnom, és a nulláról felépíteni magamat. Elértem a célokat, amiket kitűztem: van két csodálatos gyerekem, és elindítottam a vállalkozásomat.”
 
„Négy éve nem voltam szórakozóhelyen”
 
A gyerekei még kicsik – Bence hétéves, kislánya, Milla pedig mindössze kettő lesz nemsokára –, de már felkészült rá, hogy nem rejtegetheti előttük a múltját. „Minden fent van az interneten, felesleges áltatni magam, hogy nem jön majd velük szembe a tény, amikor már nagyobbak lesznek. Ha ez megtörténik, őszinte leszek velük. A nővérem felsős fiával épp nemrég estünk túl ezen a beszélgetésen. De nemcsak a velem történtekkel kell foglalkozni, hanem azzal is, milyen csúnyán jelen van a drog a fiatalok életében. Rengeteg szórakozóhelyen láthatjuk, ahogy tömött sorokban ácsorognak a vécé előtt… Örülök, hogy már nem vagyok részese ennek a világnak, négy éve be se tettem a lábam ilyen helyekre.”
 
„Magam is meglepődöm, mire vagyok képes”
 
A TV2 legújabb kalandrealityjében is azt igyekszik bizonyítani, jóval többre képes, mint azt sokan gondolnák róla. „A Farm VIP-ban nem egy szobában kell tétlenül ücsörögni. Ebben a műsorban teljesen magamat tudtam adni. Ha kellett, csapatjátékos voltam, máskor pedig egyénileg próbáltam kihozni magamból a legtöbbet. A játék kedvéért vállaltam a szereplést, nem kerestem a konfliktusokat, és nem áskálódtam, bár az együttélés nyilván szült nehézségeket. A sportolói múltamra is szükség volt, hiszen hosszú órákon keresztül kellett fizikailag és mentálisan is helytállni. Ezt elég jól megtanultam, amikor rendszeresen nyolcvan kilométert kajakoztam egyhuzamban kilenc órán keresztül. Őszintén szólva, magam is meglepődtem egyszer-kétszer a saját teljesítményemen. Úgy tűnik, van még erő a pincében...”

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 

Vissza a természetbe, vissza a kütyümentes élményekhez.
A legtöbb szülő nagyon szereti, ha gyermeke értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermektáborait.
 
 
Büszkék vagyunk rá, hogy a Pelso termékek nagykövetei, és egyben a márka legnagyobb forgalmazói lehetünk. Nagyon jó érzés, hogy olyan emberekkel dolgozhatunk együtt, akiknek hasonló a gondolkodásmódjuk és céljaik, és örömmel tölt el, hogy nemcsak a Pelso képviselői lehetünk, hanem aktívan részt is vehetünk a közös munkában.
 
 
Kucsera Gábor fontos feladatot kapott a Ferencvárosnál. A kétszeres világbajnok kajakozót nevezték ki a Ferencvárosi TC kajak-kenu szakosztályának élére.
 
 
Segíts, hogy segíthessünk! Az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjának keretein belül lehetőség nyílik 1 éven keresztül beteg gyermekeket gondozó vagy nevelő családok támogatására.