Hírek : Kucsera Gábor: Az állatok szeretete a gyermekekbe van kódolva |
Kucsera Gábor: Az állatok szeretete a gyermekekbe van kódolva
2021.09.06. 08:59
Kucsera Gábor, világbajnok kajakozó sosem rejtette véka alá, hogy kiáll az állatok mellett: közösségi média oldalán többször találkozhattunk már állatokkal, a mai napig részt vesz a német juhászkutya fajtamentés akcióiban, de sétált már vakvezető kutyákért is. A nagyszerű sportoló idén pedig egy olyan tábort szervezett, ahol a gyermekek megismerkedhettek a falusi élettel – így természetesen a haszonállatokkal is. A jól sikerült táborról, a gyermekek állatszeretetéről beszélgettünk.
Az olimpikon – mielőtt edzőtáborozni kezdett – gyermekkorában huzamosabb időt, 2 évet töltött vidéken, egy Szolnok melletti településen, Kengyelen. Gábor nagyon élvezte a falusi életet, ott segített, ahol tudott: még a sertéseket is kihajtotta a laposra.
„Eszméletlen jól éreztem magam, mai napig szinte minden emlék itt van előttem. Mindig azt mondtam, milyen jó a vidéki gyerekeknek, mennyi mindent tudnak csinálni nyáron, mennyi mindenre van lehetőségük” – nosztalgiázott kicsit Kucsera Gábor.
Innen is származik a Gyermekkorom emlékei-vidéki tábor ötlete: miért ne lehetne a gyerekeket kicsit belerázni a vidéki életbe, ahol állatokkal kelnek és fekszenek?
Az alapkoncepció az volt, hogy visszavigyék a gyermekeket a szabadba, valamint a hagyományőrzés: régen, a falun kemény munkával és odaadással kellett dolgozni azért, hogy étel kerüljön az asztalra. A világbajnok kajakozó hozzátette, hogy fontos szempont volt az, hogy a tábor ideje alatt nincs mobiltelefonozás. A gyerekek csak este kapták meg a telefonokat, hogy szüleikkel beszélhessenek. Persze az elején ez szokatlan volt nekik, több furfangossággal is megpróbálták kijátszani a rendszert.
Gábor erre egyszerű választ adott nekik: „Gyerekek, figyeljetek. 30 évig edzőtáboroztam, minden ilyen trükköt ismerek.”
Az első pár napban még hatalmas kacagás kísérte a gyerekek részéről a tehenek bőgését vagy a lovak nyerítését, de nagyon hamar beleszoktak az állatokkal való munkába, mindenki szépen lassan beállt a sorba.
„A kedvencük egy szamár volt, akit állandóan vittek jobbra-balra. A tábor végére minden gyereknek lett egy kedvenc állata, a lovakat különösen nagyon megszerették” – számolt be a gyerekek és állatok kapcsolatáról az olimpikon, majd hozzátette: „a tábor helyszínén két korábban bántalmazott ló is volt, akiket a helyi polgármester mentett meg.”
„Amit úgy gondolok, hogy sikerült átadni a gyerekeknek, az az, hogy falun az állat az első: addig nem eszel, addig nem kerül az asztalra étel, ameddig az állatok nincsenek ellátva” – értékelte a tábort Kucsera Gábor, majd elmondta, hogy a végén a gyerekek sírtak, nem akartak hazamenni. Többen is barátságokat kötöttek, a mai napig tartják egymással a kapcsolatot.
A világbajnok kajakozónak a saját gyermekei is rajonganak az állatokért. Nagyobbik lánya, a lassan 3 éves Milla amióta elkezdett járni, ha állatot lát, rohan utána. A bölcsiből hazaérve az első, hogy odaszalad a szomszédban lakó labradorhoz, Lunához.
„A farkaskutyát is ölelgeti meg puszilgatja. Néha azért megáll bennem az ütő ilyenkor” – mesélte nevetve Gábor.
Az olimpikon párjával, Szabinával tanítgatják a gyerekeknek, hogyan kell az állatokhoz nyúlni, hol szabad simogatni, miért nem szabad bántani.
„Én úgy gondolom, hogy az állatok szeretete a gyermekekbe kódolva van” – vallja Kucsera Gábor.
|