voltak, így minden összeadódott. Aztán jött egy rossz döntés és
emiatt a döntés miatt megpecsételődött a sorsom is.
Igazság szerint szabadulni akartam a tehertől. Én bevállaltam,
hogy fogyasztottam. Nem árulok zsákbamacskát, többször is
kipróbáltam. Úgy tanítottak, hogy vállaljam a felelősséget, ezért
szokta mondani - meg, hogy nem tudja, hogyan került oda. Ez
nyilván bullshit, mindenki tudja, hogy került a szervezetébe.
tudtam volna lerendezni.
problémák. Viszont másnap, a háromszorosa-négyszerese
igen kemény depresszióval küzd meg utána az ember. Rám így
- Említetted, hogy sokan azt mondják, hogy betették
az italukba, meg nem vállalják a felelősséget.
Neked azon túl, hogy így neveltek, és egy döntés
volt, hogy felvállalod, benne volt esetleg az is, hogy
akkor itt vége lesz és ki tudsz ebből szabadulni?
- A pályafutásomnak, hogy vége lesz-e? Nem volt bennem…
szóval pont nagyon rosszul jött ki (mondjuk mindig nagyon
rosszul jön ki ez a történet). Akkor pont versenyt nyertem és
kezdtem visszatalálni önmagamhoz. Ha nem nyerek versenyt,
akkor az egész dolog nem derül ki, akkor nem tiltanak el. De ha
nem nyertem volna versenyt, akkor már rég otthagytam volna
az egészet, úgyhogy ez ilyen ördögi kör. Rossz csattanója lett
ennek az egésznek. Így is abba hagytam volna, de akkor
megint megtaláltam önmagam és elkezdtem megint élvezni,
szeretni a kajakozást, és így elég rosszul jött ki ez a lépés.
Szóval pont előtte volt, a verseny előtt történt másfél héttel, és
az, hogy a versenyt meg tudtam nyerni, adott egy olyan löketet,
hogy vissza tudtam találni önmagamhoz. Rá pár héttel pedig
jött a hír, hogy mit találtak a vizeletemben. Úgyhogy ez egy
hirtelen fönt, majd hirtelen lent helyzet volt…
- Ez hogy érintett akkor téged?
- Nagyon rosszul. Emlékszem, amikor csörgött a telefon és
hívtak, mondták, hogy honnan keresnek, pont akkor voltam
úton a világbajnoki edzőtáborba, a 4-esen, Szolnok felé, és
letettem a telefont, majd tényleg azon gondolkoztam, hogy jön a
híd és jól rárántom a kormányt, aztán megoldódik minden
probléma… Persze nem tettem, de utána a családdal közölni,
na az volt az egyik legnehezebb.
- Hogy tudtál ebből felállni? Mi az, ami
továbblendített ezen a lelkiállapoton?
- Hát az nekem egy nagyon rossz időszak volt, minden összejött,
ami egy embernek összejöhetett. Sodródtam az árral,
kicsúszott alólam a talaj, az, amit szerettem gyerekkorom óta,
eltűnt, elvették tőlem - az én hibámból, de elvették. Olyan
eltiltást kaptam, hogy nem mehettem vízitelepre, se
versenyzővel, sem edzővel nem tarthattam semmilyen
kapcsolatot. Lemehettem a Duna-partra, a kövekről vízre
szállhattam volna, de nem érintkezhettem senkivel. Egy 4 éves
eltiltást kaptam, amit általában a visszaesők kapnak, vagy
akiknek már több doppingvétsége volt. Nekem ez volt az első,
úgyhogy egy fellebbezés miatt ezt kettőre módosították, de
mindegy, hogy 4 vagy 2 év volt, egy ilyen eltiltásban nem tudsz
edzeni, nem mehetsz az egyesületbe. Eléggé meglepett ez az
erős szankció, ez az erős eltiltás. Úgyhogy nagyon rosszul
éltem meg, ugye a rendszer eltűnt az életemből és én állítom,
hogy egy sportolónak a rendszer az, ami korlátokat szab, illetve
az, hogy rendszerben éltünk (az edzőtáborban megszabott,
hogy mikor kelsz, edzel, reggelizel, tartasz pihenőt és edzel
megint, aztán délután program, alvás), ez totálisan felborult és
így abszolút nem találtam a helyem. Az utóbbi 2-3 évben
kezdődött el bennem egy jó folyamat, hogy azokat az
embereket ki tudtam zárni és le tudtam morzsolni, akikkel
kapcsolatban úgy éreztem, hogy nem tesznek hozzá az
életemhez.
- Szerinted az, hogy akkor ehhez a megoldáshoz
nyúltál, összefüggésben van azzal, hogy az
életednek egyedüli célja a sport volt?
- Nem, abszolút nem. A sport soha nem volt teher. Én az a típus
voltam, aki imádta, és a mai napig imádja a terheket. Néha
saját magamnak bonyolítom meg az életem, szeretem a
Magyar Drogfigyelő · 2022. november · II. évfolyam 11. szám
kihívásokat. Sose volt ez teher, hogy egy lapra raktam fel az
életem, nem gondolkodtam így. Szerintem nem is szabad ezt
így nézni, hogyha egy lapra raktad fel az életed, akkor ezen kell
remegni. Mindig azt mondom, hogy saját magadra ne rakj több
terhet (mondom én, aki pakolja magára). De én ilyen típus
vagyok, szeretem a kihívásokat, szeretek új dolgokat kipróbálni,
új dolgokba belevágni és kipróbálni önmagam, hogy hogyan
tudok helytállni.
- Összeraktad magad és most van két nagyon erős
projekted a magánéletedben. Mesélnél erről, hogy
ezek, hogy jöttek, hogy jöttél rá, hogy érdekel?
- Ezek így egy szinten vannak a dobogó felső fokán, de kezdem
az asztalossággal. Gyerekként imádtam nézni, hogy emberek,
hogy értenek a szakmához, vagy hogy mit tudnak a fából
kihozni és innen jött a természet meg a fa szeretete. Gondolom
ez is a sportból jött, a kajakozás ezt nagyon megadta nekem. A
Margit-szigeten kezdtem, gyönyörű környezetben, a mai napig
imádok kimenni a Duna-partra, csak kiülni oda és nézni,
hallgatni a víz sodrását.
Jött a pandémia és mindenkiből mást hozott ki. Akkor történt,
hogy tönkrementek a kerti bútorok, mondtam, hogy én nem
fogok újat vásárolni, majd én megcsinálom, és így indult az
asztalosság. Sorsszerű, véletlenek voltak, hogy pont az egyik
haveromról (aki most már az üzlettársam) kiderült, hogy van
egy asztalos cége, és csinált nekünk is bútorokat. Vele
beszélgettem, hogy ez egy nagyon jó szakma, szereti,
mondtam, hogy engem is érdekelne. Közben egy másik
barátomnak pedig szintén elmondtam ugyanezt, róla kiderült,
hogy van egy műhelye és szeretné eladni. Úgyhogy így jött
teljesen véletlenszerűen ez az egész. Aztán egy éve
augusztusban pontot tettünk ennek a projektnek a végére,
megvásároltam a gépeket, átvettem Dunakeszin a műhelyt,
amit Marika nénitől bérlek. Így indult és eszméletlenül szeretem,
élvezem, azt érzem, hogy megtaláltam azt, ami tényleg megint
olyan számomra, mint a kajak volt, hobbi, sport és szerelem.
Nem mondom, hogy egyszerű, hogy nem voltak nehéz
pillanatok az elején, amikor ezt el kellett indítani, de a sport
múltamnak köszönhetően, tényleg kitartó vagyok, szeretek
küzdeni és nem szeretem feladni a dolgokat, illetve az
álmaimat. Egy év alatt elkezdtem tanulgatni a mesterséget, úgy
voltam vele, hogyha ezt csinálom, akkor jó lenne valami papír
is. Most szeptemberben elkezdtem egy esti felnőttképzést,
szóval most asztalosnak tanulok.
Az új célok kitűzése, az apró lépések megtétele és egyes
feladatok elvégzése folyamatosan motiváltan tartja az embert.
Ennek biológiai oka, hogy mindezek serkentik az agy dopamin
ellátását, ami a jutalmazás érzéséért felelős. Kokainfogyasztás
esetén szintén nagy szerepet játszik az agyban felszabaduló,
túláradó „dopamin-fröccs”. Ettől érzi magát a fogyasztó
mindenre képesnek, fókuszáltnak és „legyőzhetetlennek”.
Viszont, míg a kokainfogyasztás önmagában nem kapcsolódik
az élet teljességéhez szükséges célok teljesítéséhez, a
feladatteljesítés és célkitűzés valós, másnap és hosszú távon is
látható eredményeket hoz magával. Mint ahogy Gábor
szavaiból is egyértelműen kiolvasható egy igazi „szerelemprojekt” került megvalósítására, amelynek keretében új
emberek kerültek az életébe, régi barátságok mélyültek el,
illetve folyamatos szellemi és lelki fejlődést él meg.
- Akkor ez is keretet ad az életednek!
- Az biztos! Az esti iskola kicsinál, ezért így elgondolkoztam előző
héten, hogy miért kellett ez, de ez is kihívás meg ez is kell, úgy
vagyok vele, hogyha ezt szeretném csinálni, akkor csak úgy
tudok hiteles lenni, hogy ezt megtanulom.
A másik nagy szerelem az a táboroztatás, illetve a gyerekekkel
való foglalkozás, nagyon szeretem őket. Valahogy olyan
kisugárzásom van, hogy vonzom a gyerekeket, mindig
körülugrálnak. Egy tévéműsor és a gyerekkorom indította el azt
bennem, hogy kéne csinálni egy tábort, milyen jópofa és
mennyire jól éreztem én is a műsorban magam, és lehet, hogy
ez tetszene a gyerekeknek is. Az ember mindig gondolkozik
olyan dolgokon, hogy mit tudna csinálni, általában az emberek
nagyban gondolkoznak, miközben tényleg az ilyen kézenfekvő
dolgok ott vannak előtte. Én is vártam egy nagy dolgot, amibe
bele tudok vágni, aztán 40 év után én is megtaláltam. Tavaly
csináltam egy próbatábort, ami tényleg nagyon jó sikerült, (…)
nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Ezt egy hiánycikknek
éreztem. Az a gyerekkor, ami nekünk volt, az nincs meg a mai
gyerekeknek, én ezt akartam visszaadni nekik. Élményeket,
emlékeket, barátokat szerettem volna nekik adni, pont azért,
hogy ezekhez a dolgokhoz vissza tudjanak nyúlni, ha rossz
napjuk van, vagy valami kudarc éri őket, hogy ezekből az
emlékekből, élményekből tudjanak táplálkozni. Illetve egy olyan
közösséget akartam kialakítani, amelynek tagjai nyugodtan
hívhatnak, írhatnak, ha bármi van, én ott vagyok és segítek
nekik. Ez lényegében egy ilyen mentor szerep.
- Mit csináltok a táborban?
- A tábor 6 nap 5 éjszakából áll, ottalvós, 8 éves kortól 15 éves
korig lehet jelentkezni. Nagyon fontos, hogy kütyümentes, a
telefont elveszem a gyerekektől, este kapják csak vissza egy fél
órára, akkor lehet a szülőkkel beszélni. Két-három nap után
vannak olyanok, akik már nem is kérik el a telefont, hanem csak
játszanak egymással. A vidéki életet, a tanyasi világot próbálom
nekik megmutatni, illetve azt, hogy régen nem úgy volt, hogy
bementél a boltba és megvetted a kenyeret, a tejet, a túrót,
hanem ezeket saját magadnak kellett megcsinálni. Nálunk
ezekbe a folyamatokba is betekintést kaphatnak. A tábor
vasárnap kezdődik, aznap mindig egy kis ismerkedéssel
kezdünk. Minden délelőtt vezetett program van, (...) mint
például a szénabálázás, az a legnehezebb, de azt élvezik a
legjobban. Szerdán a gyerekek kipróbálhatják a lovaskocsizást.
Csütörtökön Balatonozunk, pénteken pedig már jönnek a
szülők. Ebből áll a tábor, nagyon szeretik. Az első tavalyi
tábornál azért én is meglepődtem, megijedtem, hogy Úristen
hogy fogjuk ezt a tábort végig vinni. Nagyon ijesztő volt látni,
hogy 14 gyerek egy tanyán 14 különböző helyen ül, egyik sem
a másik mellett, ha beszélgetnek is, akkor is olyan a pózban
ülnek, mintha a telefont nyomkodnák. Akkor láttam, hogy
nagyon kell ez a tábor, mert honnan fogják tudni, hogy hogyan
kell örömet, vagy élményt szerezni. Tök jó, hogy a mai napig
tartanak az itt kötött barátságok. Télen is szoktam egy kis
összejövetelt tartani a résztvevő gyerekeknek.
Jövőre új projekt indul, szerintem megcsinálom a felnőtt tábort
is, mert sok visszajelzés van, hogy felnőttek is szeretnének
jönni. Azt gondolom, hogy hiányzik ez a felnőtteknek is, hogy
kiszakadjanak és kicsit a hétköznapokból és, hogy letegyék a
telefont is.
Gábor táboros programja kigondolásakor nagyszerűen
rátapintott arra, hogy a mai gyerekeknek mire van igazán
szükség. A kütyümentesség önmagában is nagyon fontos
tapasztalat számukra, hiszen a mai világban rendkívül korán
kialakul náluk a telefon/közösségi média/játékfüggőség. A
táborban alternatívát kapnak arra, hogy hogyan lehet élményt
szerezni mindezek nélkül. Ehhez később bármikor
visszanyúlhatnak. A másik kiemelt tényező a közösségépítés,
hogy a gyerekek segítséget kapnak a valós, személyes
kapcsolatok kialakítására. A programok pedig
megtapasztaltatják velük a valódi énhatékonyságot, azt, hogy
képesek alakítani és formálni a körülöttük lévő világot. A
természet közelsége, a fárasztó „munka” pedig bizonyítottan jó
hatással van az idegrendszerükre.
