Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Interjúk
Interjúk : Kucsera Gábor: Hibáztam, de nem öltem embert!

Kucsera Gábor: Hibáztam, de nem öltem embert!

  2016.05.15. 17:58

A kokainbotránya miatt már nem versenyezhet, de a televíziózás új ajtókat nyitott meg számára. Mára kijött a depresszióból, és soha többé nem térne vissza oda, ahol szerinte elbántak vele.


Tetszik a szépfiú szerep?

Örülök neki, ha jóképűnek tartanak, de nálam is van jóképűbb. Persze, egy férfinak is jólesik, ha nem azt mondják neki: "De ronda vagy!", de egy idő után már nem foglalkoztam ezzel, már idegesített is.  Mindenhol csak azt hallottam, hogy az "ügyeletes szépfiú", meg hogy "a legszebb sportoló". Zavart, hogy nem az eredményeim alapján ítélnek meg.

Kellett valaha csajoznod?

Soha. Mindig odajöttek hozzám, vagy látszott, hogy a másik fél is érdeklődött irántam. Elmentem a szórakozóhelyekre, és jöttek a nők. A csajozásban egyébként béna is vagyok, nem biztos, hogy oda tudnék menni egy vadidegen nőhöz. Soha életben nem voltam rászorulva erre.

Mostanában pedig a nők a képernyőn keresztül vannak oda érted. Sportolóként is vállaltál volna ilyesmit?

Nem is vállalhattam volna. Amikor odakerültem Kati nénihez (Fábiánné Rozsnyói Katalin edző - a szerk.), volt, hogy azt mondta, interjút sem adhatok, csak a kajakra koncentrálhatok. Sport mellett nem is férne bele az időmbe se az Édes Élet, se A Nagy Duett. A sport lenne az első helyen.

Hogy élted meg az eltiltásodat?

Hibáztam, de nem öltem embert. Egy buliban voltam, nem versenypályán, nem doppingoltam, nem csaltam. Hogy saját magamnak ártottam, a szervezetemet tettem ki annak, hogy kevésbé tudok teljesíteni versenyeken, azzal magamnak tartozom elszámolással. Álságosnak tartom, hogy kokainosnak, kokszosnak neveznek. Ha az lennék, soha nem tudtam volna elérni az eredményeimet. Sokallom, hogy négy évre eltiltottak, két évre csökkentve. Mások három hónapot kaptak, és már ott vannak a válogatottban, mindenféle támogatást megkapva. Ugyanazon a szinten kezelik ezt, mint a doppingot. Dudás Miklós például szteroidot használt, és két évet kapott. Ezzel szemben én egy buliban voltam, ahol ott volt a kokain. Benne volt a szervezetemben, de ennyi.

"A GYEREKEMNEK EZT EL KELL MONDANOM"

Megbántad?

Mindenféleképpen. Főleg, hogy így kellett abbahagynom. Szerettem volna olimpiára eljutni, lett volna még bennem. Nem arra fognak emlékezni, hogy Kucsera Gábor többszörös világ- és Európa-bajnok, hanem arra, hogy a drogos Kucsera. Ez rosszulesik. És az, hogy majd a gyerekemnek ezt el kell mondanom. El fogom, mert nem leszek álszent. De szerintem egy drogvizsgálaton tízből nyolc közéleti személyiség megbukna. Röhejes, hogy velem ez történt. Kérték, hogy mondjak neveket, és akkor tudnak valamit csinálni. Kikértem magamnak. Ez rólam szól. Ahonnan jöttem, nem azt tanultam, hogy feldobjak valakit. Sok mindenkiről tudok mindent, de az az én titkom marad...

Vége a pályafutásodnak?

Nem zártam le magamban, az nehéz lesz. Ha nézem a Dunát, látom a kajakosokat, az rossz érzés. De nem hiányzik az a mindennapi hat-hét óra edzés, amivel kifacsartam a testemet. A siker, a himnusz viszont igen, a dobogó teteje. A megnyert versenyek, résztávok, válogatók... Ez mindig is hiányozni fog. De maga a közeg, ahogy elbántak velem, az nem. Hétfőn kiderült, hogy eltiltanak, kedden elzárták a pénzcsapokat. Azt mondták, segítenek - azóta senki nem vette fel a telefont. Magamnak kellett megoldanom az életemet.

Sokan megbántottak?

Mindig fekete bárányként kezeltek, a fiataloknak azt mondták, csak olyanok ne legyenek, mint a Kucsera. Azt gondolom, hogy bármelyik fiatal utánam csinálhatja: nyerhet Eb-t, vb-t, mehet az olimpiára.

Miért voltál fekete bárány?

Sokaknak az szúrt szemet, hogy ha valakit megkérdeztek, hogy ki az a Kucsera, a válasz az volt, hogy kajakozik. Ha megkérdezték, hogy ki az a Storcz Botond vagy Vajda Attila, akkor nem tudták. Zavarhatta őket, hogy a sport mellett a médiában is szerepelek.

"A TV2-NEK KÖSZÖNHETEM, HOGY HELYREÁLLT AZ ÉLETEM"

Márpedig mindig is szerepeltél...

Egy sportolónak 15-20 év a "kifutási ideje", jó esetben. Ennyi idő alatt meg kell teremtenie az anyagi hátteret, hogy ha abba kell hagynia - jön egy sérülés, egy eltiltás -, akkor ne az legyen, hogy ott áll, végigsportolta az életét, nem tanult, mert nem volt idő rá, és nincs pénze. Hülye lettem volna nem kihasználni a lehetőségeket.

Élvezed a felhajtást körülötted?

Más ember vagyok, mint akit látnak a tévében. Az Édes Életet sem akartam elvállalni, de most mégis ennek köszönhetem, hogy helyreállt az életem. Otthon ültem, és nem tudtam mit kezdeni magammal. Hiányzott a rendszer az életemből, csak a fiammal voltam.

A feleséged, Tápai Szabina mit szólt hozzá, hogy beengeditek a kamerát az életetekbe?

Ő beszélt rá! Én nem szerettem volna, de elkezdődött valami, ami miatt kezdtem kijönni a depresszióból. Aztán jött A Nagy Duett, és úgy voltam vele: miért ne? Hatalmas buli, ráadásul akinek van egy kis esze, az nem gondolkodik, elvállalja. Szerintem senki nem a pénz ellensége. Abból élünk. Van egy feleségem, egy gyerekem, akiknek szeretnék mindent megadni. Mellesleg egy ideje nem a sportból élek. Mindig odafigyeltem, hogy több lábon álljak. Amikor volt pénzem, azt mindig befektettem. Brókernél van például, ott pörög.

Annak idején A sztárok a fejükre estekben indultál el a "celebség" útján.

Az olimpia után volt egy pihenőm. Az a verseny nem sikerült, két aranyért mentünk, és két negyedik hely lett belőle, ez érvágás volt.

A negyedik hely kudarc? Nem álságos ezt állítani?

A magyar sportolóba belesulykolják, hogy ha nem nyer, akkor egy senki. A negyedik helyért rosszul kellett éreznem magam. Kifelé az első osztályon ültem, visszafelé a WC mellett, leghátul. Még én is cikinek tartom az eredményt, pedig tudom, hogy nem az.

Akkor szükséged volt az afrikai valóságshow-ra?

Frei Tamás ismerte apukámat, ők beszéltek rá. Végül is jól éreztem magam. Azzal, hogy üldögéltem Afrikában, és olyan helyeken jártam, ahová egyébként soha az életben nem jutottam volna el, egy hónap alatt többet kerestem, mint amennyit egy év alatt egy vb-aranyért, - bronzért, Eb-aranyért, -ezüstért és két világkupa ezüstért az államtól kaptam. Akkor elgondolkodtam...

"MEGSZOKTAM, HOGY SZABAD ÉLETET ÉLEK"

Sok pletyka keringett arról, hogy celeblányokkal jöttél össze ott. Szabina mit szólt hozzá?

Minden csínytevésemről tud, volt bőven. Abban az időszakban nem voltunk együtt, ő kint élt Dániában, én pedig itthon.

Zavarnak a mendemondák?

Megszoktam. Nethuszárok kommentelnek otthonról, a pocsék életükből. Ezek nem érdekelnek. Meg kellett tanulnom, hogy nem lehet megfelelni mindenkinek, pedig maximalistaként, magamat háttérbe szorítva, így akartam tenni. Aztán az edzőm azt mondta, hogy legyek egy kicsit szemét, különben eltaposnak. Be is igazolódott.

A Nagy Duettben nagyon lazának tűnsz. Ez a valóság?

Inkább zavaromban mosolygok. Nem otthonos ez a pálya, a színpad. Pedig esküvőkön sokszor énekeltem haveri társaságban. Szeretem magam jól érezni, ezt is bulinak fogom fel.  Ez egy szórakoztató műsor, az a célja, hogy nevessenek az emberek. Azt hiszem, rajtam lehet nevetni.

Közben otthon is helyt kell állnod, miközben a feleséged sérült.

Mindennap le kell járnia Fehérvárra, hiába sérült. Bencének közben tüszős mandulagyulladása és kötőhártya-gyulladása lett, én vagyok otthon vele. Nem könnyű ez a feladat számomra. Reggeltől délutánig Bencével vagyok. Nem gondoltam volna, hogy várom, hogy jöhesssek énekórára, annyira szeretnék kimozdulni otthonról; hiába imádom a fiamat, kell a változatosság. Az biztos, hogy most erőltetett tempóban élem a napjaimat.

Viszont lett szabadidőd, hiszen nem kell edzőtáborból edzőtáborba járnod. Nem furcsa ez?

Kimehetek egy nyári szórakozóhelyre, elmehetek júniusban nyaralni - soha nem volt ezekre lehetőségem. Ezek feldobnak. Szabinával sok vitánk van abból, hogy harminc éve sportolok, hétvégi apuka, férj voltam, ez nekem kényelmes volt. Nem tartoztam senkinek elszámolással. Most hétfőtől vasárnapig itthon vagyok, ami furcsa. Megszoktam, hogy szabad életet élek, amit elvágtak. Ez nem rossz, hanem fura.

Forrás: HOT! magazin

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 

Vissza a természetbe, vissza a kütyümentes élményekhez.
A legtöbb szülő nagyon szereti, ha gyermeke értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermektáborait és Apafia programjait.
 
2023-ban megnyitotta kapuit a Challengeland Kalandpálya.
Akadályokban nem ismerünk határt. A Börzsöny erdejében a Dunakanyar közepén hív benneteket Magyarország egyik legnagyobb és legkalandosabb kalandparkja. 10 különböző pályával, közel 100 akadállyal várunk benneteket ügyességi és erőnléti feladatok kipróbálására különböző nehézségi szinteken, a kezdőtől a haladókig. Vállaljuk csapatépítés, céges rendezvény és szülinapi programok szervezését. 3-99 éves korig!
 
 
Segíts, hogy segíthessünk! Hajós István alapítónak, családjának, ismerőseinek és cégcsoportjának kiemelt feladata a társadalmi szerepvállalás. Az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjának keretein belül lehetőség nyílik 1 éven keresztül beteg gyermekeket gondozó vagy nevelő családok támogatására.