Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Interjúk
Interjúk : Kucsera Gábor: Mindig van tovább

Kucsera Gábor: Mindig van tovább

Drogkutató Intézet  2022.12.20. 20:59

A Drogkutató Intézet már többször foglalkozott a sport lehetséges prevenciós hatásaival, melyről idén folyóiratukban több írás is megjelent, valamint esemény keretében Gera Zoltán válogatott magyar futballistával is beszélgettek arról, hogy neki hogyan volt segítségére a sport élete mélypontján. Ennek a témának viszont van még egy aspektusa: Mi történik, ha az élsport válik a szerfogyasztás okává? Túl magas elvárások, magány, kudarcok. Kucsera Gábor világbajnok kajakozóval, olimpikonnal készítettek interjút, akinek pályafutása végét jelentette a vizeletében talált kokain. Bár az ezt követő időszakban mélypontot élt át, mégis sikerült újrakezdenie és újra felépítenie az életét. Hogyan alakult az ide vezető hosszú út? Mit jelentett neki a sport? Miből merített erőt, hogy új vizekre evezzen? Erről mesél.

- Hogyan indult a sportkarriered? Milyen szerepet
töltött be gyerekkorodban a sport?
 
- Elég örökmozgó gyerek voltam és már általános iskolában is
sporttagozatra jártam, illetve szerintem 4-5 éves lehettem,
amikor a szüleim már levittek úszni a Margit-szigetre. Családi,
vasárnapi program volt. Így indult a sportolói pályafutás, aztán
az iskolában, mivel sport-tagozatos voltam, elég sok sportot ki
kellett próbálni, (…) állandóan versenyről versenyre jártunk, úgyhogy már gyerekként megtapasztaltam milyen versenyezni
és ez mindig magával ragadott. Imádtam a téthelyzeteket,
izgulós srác voltam, de ez a jó izgalom volt. Tudtam, ha nem
izgulok verseny előtt akkor ott baj van, akkor nem fog sikerülni.
Úgyhogy így indult. Kosárlabdáztam, vízilabdáztam és
kajakoztam, ezt a hármat egyszerre és egy idő után az edzőim
szóltak, hogy dönteni kell, hogy mit csinálok, mert ez így nem
fog beleférni, ezt a szüleim is így gondolták. A kosárlabdát
gyorsan elvetettem, mivel gyerekként is azt néztem, hogy mi az
a sportág, amiben nemzetközi szinten is sikeres tudok lenni, a
kosárlabda azért nem ehhez a sportághoz tartozott abban az
időben, így maradt a vízilabda meg a kajak, végül a kajak
mellett tettem le a voksomat.
 
Gyermekkorban kiemelten fontos, hogy a szülők saját életükkel
is példát mutassanak a gyerekeknek, hogy a jó szokásaikba
bevezessék őket. A sport és a mozgás önmagában is
örömforrás, valamint remek megküzdési stratégia lehet
válsághelyzetben. Segít a feszültség levezetésében, a
rendszeressége megtartó erővel bír a hétköznapokban, ad
egyfajta ritmust az embernek. A csapatsportok során pedig
fejlődik az empátia, a gyermek egy csapat tagjaként érzékeli
magát, akikkel vállvetve egy kitűzött cél felé haladhat. Krízisek
esetén - mint például az otthoni, vagy az iskolai nehézségek –
támaszt nyújthat számukra ez a közeg, valamint segít
megtapasztalni, hogy valamiben, mindentől függetlenül, vagy
éppen minden ellenére, sikert képes elérni, így növekszik az
énhatékonyság érzése. A szülő felelőssége, hogy minél több
lehetőséget teremtsen arra, hogy a gyermek megtalálhassa azt
az utat (sportágat, vagy akár művészeti tevékenységet), amiben
örömét lelheti.
 
- Mikor kezdődött az élsport számodra, hol
szerepeltél először nemzetközi versenyen?
- Számomra már ahogy elkezdtem, egyből élsport lett. Ősszel
kezdtem a pályafutásomat a Margit-szigeten, az építőben
kezdtem el kajakozni és következő évben már versenyem volt.
Olyan kicsi voltam, hogy nem volt korosztályom ezért az
idősebbek között indultam és ott sikerült nyernem. Onnantól
kezdve teljesen magába szippantott a kajak, a víz, a természet
szeretete és ott eldőlt, hogy én kajakozni fogok.
Az első nemzetközi versenyem serdülő koromban az EU-RV
volt Pozsonyba mentünk éppen. Az előző években az
idősebbek között is végig nyertem, csak nagyon rosszak
voltunk és az edző azt mondta, hogy nem fog kivinni minket, ha
így viselkedünk. Aztán amikor kijuthattam volna, nyáron
eltörtem a kezemet, úgyhogy akkor meg azért nem tudtunk
menni. A rá következő évre pedig összejött a lehetőség és
akkor ott, serdülőkoromban volt ez az első nemzetközi
versenyem.
 
Serdülő korban a fiataloknál előtérbe kerülnek a kortárs
közösségek, a baráti, társas összejövetelek. Már nem a
tekintélyi személyhez tudnak könnyebben kapcsolódni, hanem
a saját korosztályokhoz. Emiatt gyakran előfordul, hogy korábbi
– egyébként sikeres – tevékenységeik háttérbe szorulnak, vagy
azokat teljesen leépítik, hogy ne nyomja a vállukat a felelősség
és a kötelesség terhe. Ilyenkor a szülők részéről fontos, hogy
bíztatással, elismeréssel próbálják tartani a gyermekükben a
lelkesedést a korábbi tevékenység iránt és ne hagyják rájuk a
dolgot, ne hagyják, hogy a kamasz felhagyjon azzal, amiben
igazán jó. Gábor esetében a belső motiváció elmondása szerint
nem lankadt, továbbra is szenvedélyesen szerette a sportágat,
amit választott.
 
- Mikor érezted, hogy ez nyomást jelent számodra,
negatív értelemben?
- A vége felé éreztem azt, hogy már nem találom magam benne,
nem az én közegem, kiábrándultam sok mindenből, sok
mindenkiből, az egész rendszerből. Akkor éreztem, hogy már
teher, sokszor megfordult a fejemben, hogy most miért is
megyek le, miért csinálom, az már egy szenvedés volt.
Az olimpia volt a vízválasztó. Addig imádtam-szerettem, és az
olimpia az egy olyan törést okozott bennem, hogy onnantól
kezdve nem láttam ennek a szépségét és nem tudtam élvezni.
Nem volt, aki átsegített volna ezen a ponton. Szerintem jól
titkoltam, de bennem óriási harcok dúltak.
 
- Lett volna lehetőséged, hogy segítséget kérj?
- Biztos lett volna, de ezen a téren makacs ember voltam.
Senkitől nem kértem segítséget, gondoltam majd én egyedül
megoldom. Gyerekként is vittek sportpszichológushoz, és ott is
azzal szembesültem, hogyha én ezt nem oldom meg magam,
akkor senki nem fogja megoldani. Lehet, hogy rossz
szakemberhez kerültem, de ez az 500 kérdés: igen-nem,
megint 500 kérdés: igen-nem, meg hogy az anyacsavart hány
százszor tudom fel-letekerni dolog… csak ültem és nem
értettem ennek mi a lényege, nem erre számítottam és akkor
megfogalmazódott bennem, hogy mindent magamnak kell
megoldanom.
 
- Mire lett volna szükséged?
- Lehet egy jó beszélgetésre, vagy egy „seggbe rúgásra”. Talán
ott kellett volna kicsit jobban megfogni, vagy nyüstölni, kicsit
túlságosan belementem az önsajnálatba és abból kellett volna
kirángatni. 
 
Egy kialakult, bejáratott, teljesítmény elérésére fókuszált
rendszer sokszor hajlamos elfelejteni, hogy tagjai hús-vér
emberek, akiknek akár a sporttal kapcsolatban, akár a
magánéletben számtalan kihívással, nehézséggel kell
szembenézniük nap, mint nap. Ez természetesen befolyásolja a
teljesítményüket, hangulatukat, hozzáállásukat, hosszú távon
pedig kiégéshez és a sportkarrier végéhez vezethet. Amellett,
hogy a sportoló megtartása a csapat jól felfogott érdeke, mégis
fontos, hogy a versenyző ne kerüljön azonosításra a
szerepével. Ez azt jelenti, hogy a fizikai test erősítése és
edzése mellett hangsúlyt kapjon a psziché gondozása – nem
csak a sport teljesítmény fokozása szempontjából, hiszen
ebben a zárt közegben, feszített tempó mellett, sokszor távol a
szeretteiktől szükségük van valós, értő figyelemre, őszinte
odafordulásra és segítségre.
 
- Hogyan jutottál el a szerfogyasztásig? Korábbi
vallomásaid alapján, kokaint használtál egy
buliban, miért történt mindez?
- A sportolói pályafutás nem ment, a magánéletemben gondok
voltak, így minden összeadódott. Aztán jött egy rossz döntés és
emiatt a döntés miatt megpecsételődött a sorsom is.
Igazság szerint szabadulni akartam a tehertől. Én bevállaltam,
hogy fogyasztottam. Nem árulok zsákbamacskát, többször is
kipróbáltam. Úgy tanítottak, hogy vállaljam a felelősséget, ezért
is mondtam, hogy igen ezt én csináltam, és nem azt, hogy
beleszórták az italomba - mint ahogy mindenki állandóan ezt
szokta mondani - meg, hogy nem tudja, hogyan került oda. Ez
nyilván bullshit, mindenki tudja, hogy került a szervezetébe.
Szóval nem akartam belemenni ebbe a történetbe, lehet, hogy
ez lett a probléma is, mert mondhattam volna, hogy valaki
belekevert valamit az italomba, de azt nem éreztem volna
őszintének, nem éreztem volna fairnek, azt magamban sem
tudtam volna lerendezni.
 
Nem csak a serdülők esetében, hanem egy felnőtt ember
életében is jöhetnek olyan pontok, hogy egy társaság, egy
közeg felveti a szerhasználatot, mint gyors menekülési, lazítási
alternatívát. Egy barát, ismerős saját szerrel kapcsolatos
élményeire alapozva, szinte magától értetődően felajánlhat
valamit, ami neki is segített, elfeledtette vele a bajokat. Mivel
rövidtávon jól hatott a szer, sikerült kikapcsolódnia általa, nem
csoda, hogy újra megismétlődött a fogyasztás. A drogfüggőség
kialakulásában különféle aspektusok játszanak szerepet,
egyrészt a veszélyeztető/hajlamosító rizikófaktorok, másrészt a
protektív tényezők. Ez utóbbiak segítenek abban, hogy a
szerhasználatba „keveredve” az illető ne váljon függővé, hiába
él át krízishelyzeteket. Egy biztonságos családi háttér, egy
fontos cél, ami értelmet ad az életnek, szerető közösség, a
sport és a vallás mind ezek közé tartanak.
Gábor esetében szintén fontos, hogy kész volt vállalni a
felelősséget, szembe mert nézni a lehetséges
következményekkel. Ha az ember hasonló helyzetben nem
őszinte, vagy hárítja a felelősséget, az elodázhatja a
szerfogyasztással kapcsolatos következmények feldolgozását,
valamint az amögött megbúvó valódi okokkal való
konfrontálódást.

- Mit adott neked a szer, amikor használtad?
- Igazság szerint, amikor használtam le tudtam vetkőzni a
gátakat, illetve akkor abban a pillanatban szertefoszlottak a
problémák. Viszont másnap, a háromszorosa-négyszerese
nyomta a vállamat, szóval ezért csalóka és becsapós, mert a
másnapok még rosszabbak, vagy a harmadnapok… szóval
igen kemény depresszióval küzd meg utána az ember. Rám így
hatott, szóval azok a problémák, amik abban az esetben
eltűntek és hú, de jól önfeledten éreztem magam, másnap vagy
harmadnap háromszorosan-négyszeresen visszajöttek. 
 
- Említetted, hogy sokan azt mondják, hogy betették
az italukba, meg nem vállalják a felelősséget.
Neked azon túl, hogy így neveltek, és egy döntés
volt, hogy felvállalod, benne volt esetleg az is, hogy
akkor itt vége lesz és ki tudsz ebből szabadulni?
- A pályafutásomnak, hogy vége lesz-e? Nem volt bennem…
szóval pont nagyon rosszul jött ki (mondjuk mindig nagyon
rosszul jön ki ez a történet). Akkor pont versenyt nyertem és
kezdtem visszatalálni önmagamhoz. Ha nem nyerek versenyt,
akkor az egész dolog nem derül ki, akkor nem tiltanak el. De ha
nem nyertem volna versenyt, akkor már rég otthagytam volna
az egészet, úgyhogy ez ilyen ördögi kör. Rossz csattanója lett
ennek az egésznek. Így is abba hagytam volna, de akkor
megint megtaláltam önmagam és elkezdtem megint élvezni,
szeretni a kajakozást, és így elég rosszul jött ki ez a lépés.
Szóval pont előtte volt, a verseny előtt történt másfél héttel, és
az, hogy a versenyt meg tudtam nyerni, adott egy olyan löketet,
hogy vissza tudtam találni önmagamhoz. Rá pár héttel pedig
jött a hír, hogy mit találtak a vizeletemben. Úgyhogy ez egy
hirtelen fönt, majd hirtelen lent helyzet volt…
 
- Ez hogy érintett akkor téged?
- Nagyon rosszul. Emlékszem, amikor csörgött a telefon és
hívtak, mondták, hogy honnan keresnek, pont akkor voltam
úton a világbajnoki edzőtáborba, a 4-esen, Szolnok felé, és
letettem a telefont, majd tényleg azon gondolkoztam, hogy jön a
híd és jól rárántom a kormányt, aztán megoldódik minden
probléma… Persze nem tettem, de utána a családdal közölni,
na az volt az egyik legnehezebb.
 
- Hogy tudtál ebből felállni? Mi az, ami
továbblendített ezen a lelkiállapoton?
- Hát az nekem egy nagyon rossz időszak volt, minden összejött,
ami egy embernek összejöhetett. Sodródtam az árral,
kicsúszott alólam a talaj, az, amit szerettem gyerekkorom óta,
eltűnt, elvették tőlem - az én hibámból, de elvették. Olyan
eltiltást kaptam, hogy nem mehettem vízitelepre, se
versenyzővel, sem edzővel nem tarthattam semmilyen
kapcsolatot. Lemehettem a Duna-partra, a kövekről vízre
szállhattam volna, de nem érintkezhettem senkivel. Egy 4 éves
eltiltást kaptam, amit általában a visszaesők kapnak, vagy
akiknek már több doppingvétsége volt. Nekem ez volt az első,
úgyhogy egy fellebbezés miatt ezt kettőre módosították, de
mindegy, hogy 4 vagy 2 év volt, egy ilyen eltiltásban nem tudsz
edzeni, nem mehetsz az egyesületbe. Eléggé meglepett ez az
erős szankció, ez az erős eltiltás. Úgyhogy nagyon rosszul
éltem meg, ugye a rendszer eltűnt az életemből és én állítom,
hogy egy sportolónak a rendszer az, ami korlátokat szab, illetve
az, hogy rendszerben éltünk (az edzőtáborban megszabott,
hogy mikor kelsz, edzel, reggelizel, tartasz pihenőt és edzel
megint, aztán délután program, alvás), ez totálisan felborult és
így abszolút nem találtam a helyem. Az utóbbi 2-3 évben
kezdődött el bennem egy jó folyamat, hogy azokat az
embereket ki tudtam zárni és le tudtam morzsolni, akikkel
kapcsolatban úgy éreztem, hogy nem tesznek hozzá az
életemhez.
 
- Szerinted az, hogy akkor ehhez a megoldáshoz
nyúltál, összefüggésben van azzal, hogy az
életednek egyedüli célja a sport volt?
- Nem, abszolút nem. A sport soha nem volt teher. Én az a típus
voltam, aki imádta, és a mai napig imádja a terheket. Néha
saját magamnak bonyolítom meg az életem, szeretem a
Magyar Drogfigyelő · 2022. november · II. évfolyam 11. szám
kihívásokat. Sose volt ez teher, hogy egy lapra raktam fel az
életem, nem gondolkodtam így. Szerintem nem is szabad ezt
így nézni, hogyha egy lapra raktad fel az életed, akkor ezen kell
remegni. Mindig azt mondom, hogy saját magadra ne rakj több
terhet (mondom én, aki pakolja magára). De én ilyen típus
vagyok, szeretem a kihívásokat, szeretek új dolgokat kipróbálni,
új dolgokba belevágni és kipróbálni önmagam, hogy hogyan
tudok helytállni.
 
- Összeraktad magad és most van két nagyon erős
projekted a magánéletedben. Mesélnél erről, hogy
ezek, hogy jöttek, hogy jöttél rá, hogy érdekel?
- Ezek így egy szinten vannak a dobogó felső fokán, de kezdem
az asztalossággal. Gyerekként imádtam nézni, hogy emberek,
hogy értenek a szakmához, vagy hogy mit tudnak a fából
kihozni és innen jött a természet meg a fa szeretete. Gondolom
ez is a sportból jött, a kajakozás ezt nagyon megadta nekem. A
Margit-szigeten kezdtem, gyönyörű környezetben, a mai napig
imádok kimenni a Duna-partra, csak kiülni oda és nézni,
hallgatni a víz sodrását.
 
Jött a pandémia és mindenkiből mást hozott ki. Akkor történt,
hogy tönkrementek a kerti bútorok, mondtam, hogy én nem
fogok újat vásárolni, majd én megcsinálom, és így indult az
asztalosság. Sorsszerű, véletlenek voltak, hogy pont az egyik
haveromról (aki most már az üzlettársam) kiderült, hogy van
egy asztalos cége, és csinált nekünk is bútorokat. Vele
beszélgettem, hogy ez egy nagyon jó szakma, szereti,
mondtam, hogy engem is érdekelne. Közben egy másik
barátomnak pedig szintén elmondtam ugyanezt, róla kiderült,
hogy van egy műhelye és szeretné eladni. Úgyhogy így jött
teljesen véletlenszerűen ez az egész. Aztán egy éve
augusztusban pontot tettünk ennek a projektnek a végére,
megvásároltam a gépeket, átvettem Dunakeszin a műhelyt,
amit Marika nénitől bérlek. Így indult és eszméletlenül szeretem,
élvezem, azt érzem, hogy megtaláltam azt, ami tényleg megint
olyan számomra, mint a kajak volt, hobbi, sport és szerelem.
Nem mondom, hogy egyszerű, hogy nem voltak nehéz
pillanatok az elején, amikor ezt el kellett indítani, de a sport
múltamnak köszönhetően, tényleg kitartó vagyok, szeretek
küzdeni és nem szeretem feladni a dolgokat, illetve az
álmaimat. Egy év alatt elkezdtem tanulgatni a mesterséget, úgy
voltam vele, hogyha ezt csinálom, akkor jó lenne valami papír
is. Most szeptemberben elkezdtem egy esti felnőttképzést,
szóval most asztalosnak tanulok.
 
Az új célok kitűzése, az apró lépések megtétele és egyes
feladatok elvégzése folyamatosan motiváltan tartja az embert.
Ennek biológiai oka, hogy mindezek serkentik az agy dopamin
ellátását, ami a jutalmazás érzéséért felelős. Kokainfogyasztás
esetén szintén nagy szerepet játszik az agyban felszabaduló,
túláradó „dopamin-fröccs”. Ettől érzi magát a fogyasztó
mindenre képesnek, fókuszáltnak és „legyőzhetetlennek”.
Viszont, míg a kokainfogyasztás önmagában nem kapcsolódik
az élet teljességéhez szükséges célok teljesítéséhez, a
feladatteljesítés és célkitűzés valós, másnap és hosszú távon is
látható eredményeket hoz magával. Mint ahogy Gábor
szavaiból is egyértelműen kiolvasható egy igazi „szerelemprojekt” került megvalósítására, amelynek keretében új
emberek kerültek az életébe, régi barátságok mélyültek el,
illetve folyamatos szellemi és lelki fejlődést él meg.
 
- Akkor ez is keretet ad az életednek!
- Az biztos! Az esti iskola kicsinál, ezért így elgondolkoztam előző
héten, hogy miért kellett ez, de ez is kihívás meg ez is kell, úgy
vagyok vele, hogyha ezt szeretném csinálni, akkor csak úgy
tudok hiteles lenni, hogy ezt megtanulom.
A másik nagy szerelem az a táboroztatás, illetve a gyerekekkel
való foglalkozás, nagyon szeretem őket. Valahogy olyan
kisugárzásom van, hogy vonzom a gyerekeket, mindig
körülugrálnak. Egy tévéműsor és a gyerekkorom indította el azt
bennem, hogy kéne csinálni egy tábort, milyen jópofa és
mennyire jól éreztem én is a műsorban magam, és lehet, hogy
ez tetszene a gyerekeknek is. Az ember mindig gondolkozik
olyan dolgokon, hogy mit tudna csinálni, általában az emberek
nagyban gondolkoznak, miközben tényleg az ilyen kézenfekvő
dolgok ott vannak előtte. Én is vártam egy nagy dolgot, amibe
bele tudok vágni, aztán 40 év után én is megtaláltam. Tavaly
csináltam egy próbatábort, ami tényleg nagyon jó sikerült, (…)
nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Ezt egy hiánycikknek
éreztem. Az a gyerekkor, ami nekünk volt, az nincs meg a mai
gyerekeknek, én ezt akartam visszaadni nekik. Élményeket,
emlékeket, barátokat szerettem volna nekik adni, pont azért,
hogy ezekhez a dolgokhoz vissza tudjanak nyúlni, ha rossz
napjuk van, vagy valami kudarc éri őket, hogy ezekből az
emlékekből, élményekből tudjanak táplálkozni. Illetve egy olyan
közösséget akartam kialakítani, amelynek tagjai nyugodtan
hívhatnak, írhatnak, ha bármi van, én ott vagyok és segítek
nekik. Ez lényegében egy ilyen mentor szerep.
 
- Mit csináltok a táborban?
- A tábor 6 nap 5 éjszakából áll, ottalvós, 8 éves kortól 15 éves
korig lehet jelentkezni. Nagyon fontos, hogy kütyümentes, a
telefont elveszem a gyerekektől, este kapják csak vissza egy fél
órára, akkor lehet a szülőkkel beszélni. Két-három nap után
vannak olyanok, akik már nem is kérik el a telefont, hanem csak
játszanak egymással. A vidéki életet, a tanyasi világot próbálom
nekik megmutatni, illetve azt, hogy régen nem úgy volt, hogy
bementél a boltba és megvetted a kenyeret, a tejet, a túrót,
hanem ezeket saját magadnak kellett megcsinálni. Nálunk
ezekbe a folyamatokba is betekintést kaphatnak. A tábor
vasárnap kezdődik, aznap mindig egy kis ismerkedéssel
kezdünk. Minden délelőtt vezetett program van, (...) mint
például a szénabálázás, az a legnehezebb, de azt élvezik a
legjobban. Szerdán a gyerekek kipróbálhatják a lovaskocsizást.
Csütörtökön Balatonozunk, pénteken pedig már jönnek a
szülők. Ebből áll a tábor, nagyon szeretik. Az első tavalyi
tábornál azért én is meglepődtem, megijedtem, hogy Úristen
hogy fogjuk ezt a tábort végig vinni. Nagyon ijesztő volt látni,
hogy 14 gyerek egy tanyán 14 különböző helyen ül, egyik sem
a másik mellett, ha beszélgetnek is, akkor is olyan a pózban
ülnek, mintha a telefont nyomkodnák. Akkor láttam, hogy
nagyon kell ez a tábor, mert honnan fogják tudni, hogy hogyan
kell örömet, vagy élményt szerezni. Tök jó, hogy a mai napig
tartanak az itt kötött barátságok. Télen is szoktam egy kis
összejövetelt tartani a résztvevő gyerekeknek.
Jövőre új projekt indul, szerintem megcsinálom a felnőtt tábort
is, mert sok visszajelzés van, hogy felnőttek is szeretnének
jönni. Azt gondolom, hogy hiányzik ez a felnőtteknek is, hogy
kiszakadjanak és kicsit a hétköznapokból és, hogy letegyék a
telefont is.
 
Gábor táboros programja kigondolásakor nagyszerűen
rátapintott arra, hogy a mai gyerekeknek mire van igazán
szükség. A kütyümentesség önmagában is nagyon fontos
tapasztalat számukra, hiszen a mai világban rendkívül korán
kialakul náluk a telefon/közösségi média/játékfüggőség. A
táborban alternatívát kapnak arra, hogy hogyan lehet élményt
szerezni mindezek nélkül. Ehhez később bármikor
visszanyúlhatnak. A másik kiemelt tényező a közösségépítés,
hogy a gyerekek segítséget kapnak a valós, személyes
kapcsolatok kialakítására. A programok pedig
megtapasztaltatják velük a valódi énhatékonyságot, azt, hogy
képesek alakítani és formálni a körülöttük lévő világot. A
természet közelsége, a fárasztó „munka” pedig bizonyítottan jó
hatással van az idegrendszerükre.
 
- Mennyire veszel részt a tábor lebonyolításában?
- Abszolút 100%-ig benne vagyok! Mindig mondják, hogy biztos
csak a nevemet adom hozzá, de nem, én tényleg mindig
ottvagyok. Most három hetet voltunk lent, én is ott alszom, csak
úgymond kivonom magam kicsit a táborból, szóval nem én
vagyok a központ. Oké, hogy Kucsera Gábor tábora, de ez nem
rólam szól. Egyet hátralépek. A táborvezetőim tökéletesen fel
vannak készítve, és nagyon jó szakemberek, úgyhogy ők
foglalkoznak a gyerekekkel. Én beállok a gyerekekkel játszani,
visszamegyek gyerekbe, ott vagyok velük. Ha a tábor kicsit
kezd elszabadulni, akkor szoktam fellépni és beszélgetni a
gyerekekkel egyet.
 
Most készül egy apa-fia tábor is, szerencsére oda is sok a
jelentkező, az is egy nagy szerelemprojekt. Magamból
kiindulva: az apukámmal való kommunikáció nehezen ment,
emiatt jutottam arra, hogy az apa-fia kapcsolatok vékony jégen
táncolnak. A fiúk általában inkább anyásak, az apák pedig
sokszor, amit nem tudtak elérni az életükben, azt a fiukra
akarják erőltetni. Szerencsére nálam ez nem így történt,
szerintem ezért is tudtam kimagasló eredményeket elérni a
sportágban. Innen jött ez az ötlet, hogy egy apa-fia tábor jó
lehetőség, hogy a szülő kicsit több időt töltsön a gyerekkel.
 
A hétköznapokban valóban sokszor leredukálódik a szülőgyermek kapcsolat a gyerek gondozására, számonkérésére. A
rohanó világban a rengeteg munka után a szülők sokszor
kimerültek, fáradtak, így nem is csoda, hogy nem tud fókusz
kerülni az együtt töltött minőségi időre. Egy ilyen tábor kiváló
lehetőség arra, hogy a hétköznapok körforgásából kikerülve
egy nagy közös élményben lehessen része a felnőtteknek és
gyerekeknek egyaránt.
 

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 

Vissza a természetbe, vissza a kütyümentes élményekhez.
A legtöbb szülő nagyon szereti, ha gyermeke értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermektáborait és Apafia programjait.
 
2023-ban megnyitotta kapuit a Challengeland Kalandpálya.
Akadályokban nem ismerünk határt. A Börzsöny erdejében a Dunakanyar közepén hív benneteket Magyarország egyik legnagyobb és legkalandosabb kalandparkja. 10 különböző pályával, közel 100 akadállyal várunk benneteket ügyességi és erőnléti feladatok kipróbálására különböző nehézségi szinteken, a kezdőtől a haladókig. Vállaljuk csapatépítés, céges rendezvény és szülinapi programok szervezését. 3-99 éves korig!
 
 
Segíts, hogy segíthessünk! Hajós István alapítónak, családjának, ismerőseinek és cégcsoportjának kiemelt feladata a társadalmi szerepvállalás. Az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjának keretein belül lehetőség nyílik 1 éven keresztül beteg gyermekeket gondozó vagy nevelő családok támogatására.