Kucsera Gábor világ,- és Európa-bajnok kajakos hivatalos honlapja

Kucsera Gábor blogja
Kucsera Gábor blogja : Jéghokira és focira hangolva

Jéghokira és focira hangolva

  2010.10.13. 12:45

Végre, végre túl a vizsgákon! A múlt héten letettem az utolsó vizsgámat is a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakán, vagyis túl vagyok a harmadik évfolyam első félévén.


Megmondom őszintén egy kicsit elfáradtam, hiszen a délelőtti edzésről vizsgázni, majd a délutáni edzésre rohantam az elmúlt hetekben, de nagyon örülök és könnyebbséget jelent, hogy mostantól már csak a kajakozásra kell koncentrálnom. Ráadásul most jön csak az igazán kedvemre való program. Heti egyszeri alkalommal hokizni megyünk a Kisstadionba. Klenyán Tamás gyúróval kiegészülve a teljes Sári csapat korcsolyát húz. Két-három évvel ezelőtt ez rendszeres téli edzésprogram volt nálunk. Könnyített munka címmel! Na persze! Tíz perc elteltével már a palánkba kapaszkodtunk lihegve. De nagyon élveztük, hiszen játékosan ad megfelelő kondíciót, alapokat a tavaszi munkához. A téli sportok egyébként minden évben tökéletes kiegészítői a felkészülésünknek. Pont ma utazunk Ausztriába, ahol tíz napig a szokásos sífutó táborban leszünk. De erről majd később!

Most némi kitérőt teszek, hiszen nemrégiben részt vettem egy dedikáláson. Tavaly ősszel én is a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány mellé álltam, s engem is lefotóztak a 2010-es naptárukhoz, amelynek a múlt héten volt a dedikálása. Fontosnak tartom ezeket az akciókat. Én nagyon kutyapárti vagyok, régebben nekem is volt egy airdeale terrierem, innen tehát a kutyák iránti vonzalom.

 

Ja és majd elfelejtettem megosztani veletek! A közelmúltban fantasztikus élményben volt részem! Az egyik barátommal elmentünk Barcelonába megnézni a Barca-Sevilla meccset. Elképesztő hangulat volt a Camp Nouban, a Barca 4-0-ra nyert, vagyis sikerült egy gólzáporos meccset kifognunk. Felejthetetlen élmény volt! Bármikor vevő vagyok egy spanyol, angol vagy olasz bajnokira – már ha élcsapat játszik!:-) Igazi nagy kedvenceim nincsenek, vagyis pontosítok: egy örök szerelmem van. A Fradi! És ez nem is fog megváltozni.

 
Menü


Kucsera Gábor Magyarország egyik legsikeresebb férfi kajakosa volt. Többszörös világ- és Európa-bajnok. Kétszeres Olimpiai negyedik helyezett. 

Vissza a természetbe, vissza a kütyümentes élményekhez.
A legtöbb szülő nagyon szereti, ha gyermeke értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermektáborait és Apafia programjait.
 
2023-ban megnyitotta kapuit a Challengeland Kalandpálya.
Akadályokban nem ismerünk határt. A Börzsöny erdejében a Dunakanyar közepén hív benneteket Magyarország egyik legnagyobb és legkalandosabb kalandparkja. 10 különböző pályával, közel 100 akadállyal várunk benneteket ügyességi és erőnléti feladatok kipróbálására különböző nehézségi szinteken, a kezdőtől a haladókig. Vállaljuk csapatépítés, céges rendezvény és szülinapi programok szervezését. 3-99 éves korig!
 
 
Segíts, hogy segíthessünk! Hajós István alapítónak, családjának, ismerőseinek és cégcsoportjának kiemelt feladata a társadalmi szerepvállalás. Az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjának keretein belül lehetőség nyílik 1 éven keresztül beteg gyermekeket gondozó vagy nevelő családok támogatására.