Kezdjük az elején: már az előfutamban majdnem kiestem! Mi tagadás elnéztem a dolgokat, és a végén rendesen kellett tepernem azért, hogy odaérjek a továbbjutó helyekre. Sajnos ez az előfutam nekem túl korán van, nem tudom úgy felszívni magam, mint ahogyan kellene, és ennek meg is látszik az eredménye. A középfutamban már jobban teljesítettem, jól ment minden, talán azért is, mert megadta az adrenalin-löketet, hogy itt már nincs lehetőség a javításra, nincs több esélyem. A döntő érzésre egész jó volt, mindent sikerült kiadnom magamból. Sokáig a harmadik hely környékén lapátoltam, a végén pedig úgy éreztem, hogy megvan a negyedik hely. Aztán hatodik lett a vége.

DE! Biztató, hogy csökkent az időkülönbségem az első helyezetthez képest, és jobb érzéssel szálltam ki a hajóból, mint korábban. Úgy látom, nyolcszáz méterig egész jól tudom tartani magam, ám az utolsó kétszáz métert össze kellene rakni valahogy – sok edzéssel, irammenéssel… Az edzőm, Sári Nándi is elégedett volt a látottakkal, véleménye szerint többet kellene a pályát gyakorolnunk. Most ez a feladat. Jelenleg a Gubacsi-hídnál edzünk, amolyan alapozó hét ez. Aztán következik Szolnok és Szeged. Remélem allergiamentesen, mert egyelőre alig látok ki a fejemből.

Jó lenne megoldást találni erre a problémára, sajnos a gyógyszerek elálmosítanak, így nem tudom szedni őket. Vaskuti István ajánlott egy mágneses terápiát, lehet, hogy azzal megpróbálkozom majd.

Holnap, vagyis pénteken lesz egy kis időm a lazításra is. Lujzikával (Kammerer Zoltán) elutazunk Győrbe, ahol részt veszünk az Oxygen kávézó megnyitóján. Igen, bizony, Lujzika is kávézó tulajdonos lett. Vagyis az üzleti életben is egy hajóban evezünk…